Flóra és fauna

No hát kérem szépen, Jerry az egerünk. És nem ám olyan egyszerű ketrecben tartott házikedvenc, hanem igazi szabad, vad, szürke jószág. Bár valójában rossz-szág, mert összekakál mindent és össze-vissza járkál a konyhában éjjelente. Ejnye.

Szóval az úgy volt, hogy egyik este éppen kómásan vonszoltam magamat ki a konyhába, villany fel, lépek a csaphoz, hogy megtöltsem a csapnál a bögrémet, erre hirtelen az edényszárító mögül kiugrik egy kis szürke szőrös izé, végigszalad a konyhapulton, majd egy ugrással a tűzhely mögött terem. Egér, sikítom, Jacob kocog ki a szobából, hogy mi bajom. Egér, - ismétlem meg - épp most ugrott be a tűzhely mögé.

Persze aztán hiába próbáltuk húzkodni a tűzhelyet, az egér már árkon bokron túl járt. Egérfogó kell - döntött aztán Jacob, és hiába győzködtem - mégpedig hogy kölcsönözzünk inkább macskát valahonnan - kitartóan érvelt az ötlete mellett. Szerencsére aztán önként jelentkezett, hogy mint a férfi a házban akkor magára vállalja az egérfogás minden felelősségét (az eltakarítással együtt), így beleegyezésemmel másnap meg is vettük az egérfogókat.

Este aztán jóféle parmezán sajtkocka került a felhúzott csapdába. Aludni mentünk,én titkon drukkoltam az egereknek, hogy aznap nehogy véletlenül a konyhánkban járjanak, Jacob pedig lélekben felkészült a másnap reggeli egértetem eltakarításra.

Legnagyobb meglepetésünkre az egérfogó a következő reggel teljesen üres volt, minden értelemben. A sajtnak nyoma veszett, a csapda pedig ugyanúgy felhúzva, mint előző este. Biztosan túl jól tart a csapda, na majd holnap akkor lazábbra tesszük valahogy. Újabb sajt, újabb éjszaka. Másnap reggel a csapda megint üres volt. Harmadnap mással próbálkoztunk. Mogyoróvaj, mondja Jacob, az tuti beválik, azt nem tudja olyan gyorsan lecsippenteni. Kipróbáltuk. Három napon keresztül. Az egér vagy nem járt felénk akkor, vagy csak nem szereti a mogyoróvajat. És hiába tértünk vissza a sajthoz, úgy látszik a füstölt mozzarellát sem szereti. Abban sajnos nem reménykedem, hogy csak egyszerűen nem járt errefelé, mert akkor vajon ki hagyta az egérkakit a földön? 

Szóval próbálkozunk. De az egérfogónak azóta sem sikerült egeret megcsípnie. Csak a Jacob ujját. Egyszer. 

Legalább ilyen gazdag a növényvilágunk is. Szerencsére az erkélyen a növények (egy kivételével) túlélték a magyarországi nyaralásunkat, és szépen fejlődnek. Holnap vagy ma le is fogom tudni aratni a 2 szem paradicsomunkat, ami termett. A paprikám sajnos ledobálta a virágait, de ahogy néztem ma reggel, megint jönnek újak, talán van remény, hogy még  lesz paprikánk az idén. Nagyon bízom benne, annak ellenére, hogy minden sokkal lassabban érik meg nő, mint amit várnék. Na majd meglátjuk. 

Jerry

Lám, lám, csak sikerült kihúzni 2 hónapot anélkül, hogy írtam volna. Ejnye. De most itt vagyok, és újult erővel jelentkezem. Nem írtam eddig, mert igazából semmi érdekes nem történt, illetve persze azért történt, de nem tartottam arra érdemesnek, hogy írjak róla. Vagy egyszerűen csak lusta voltam. Valamelyik a kettő közül. Tessék választani, kinek melyik tetszik.
Az elmúlt 2 hónapban jártunk sokfelé, például 2 hetet otthon is voltam, szerencsére sok mindenkivel sikerült találkozni, és sikerült a kineziológia tanfolyamot is elvégezni, amit annyira szerettem volna. Aztán alig értem haza, már szedhettem össze is a kutyát (aki fenemód eltanulta Eliot barátjától az ugatást, kellett nekünk tacskónál nyaraltatnunk), majd rá két napra hazajött Jacob is és még aznap este (=éjjel) (=hajnalban, mert késett a gépük) megérkezett Molly és Arturo is a hosszú hétvégére.
Az érkezésükkel egy időben beállt a hőség is Bostonban, a múlt héten rekordhőmérsékleteket mértek, folyamatosan tűz a nap, és egy pár napja visszatért az itt tipikus ragacsos, párás idő is. Ehj. Engem persze ez annyira nem zavar, viszont Jacob kitartóan morog reggeltől estig, úgyhogy aztán múlt hét végén elfogyott a türelem, és így aztán Jacob (és üdvözült arccal) elment légkondicionálót venni. Azóta jó idő van itthon. És hogy miért Jerry a bejegyzés címe? A következő bejegyzésben majd megírom.

'boil-water' order: 'forrald fel a vizet' -rendelet

Kettészakadt egy fővezeték. 2 millió ember kényszerül vízforralásra.

Ilyesmit az ember általában csak a hírekben olvas, aztán vállat rándít, esetleg hümmög, majd napirendre tér felette. Kivéve, ha a éppen az érintett települések között találja a saját városának a nevét. Ekkor ugyanis egész més színben tűnnek fel az események.

Hét igen, kellemetlen, elég kellemetlen. Tőlünk nem messze, kb. 2 kilométerre kettétörött egy főági vízvezeték, millió gallonnyi víz ömlött a Charles folyóba, és hogy a vízmennyiség pótlásáról mihamarabb gondoskodjanak, és mivel a tartalék forrás/útvonal természetesen éppen karbantartás alatt van, a hatóságoknak  be kellett vetni az egyéb vízforrásokat: külszíni víztározókat, tavakat. Víz tehát van, csak éppen nem alkalmas közvetlen fogyasztásra. Minden érintett területen bevezették a vízforralási rendeletet. 

Forralni kell tehát a vizet legalább egy percig, mielőtt megisszuk, vagy fogat mosnánk vele, vagy akár a kutyának adnánk inni. Forralok tehát én is, a hűtőben hűl a tegnap este átforralt adag, egy fazék áll a fürdőben, egy másik fazék a tűzhelyen csücsül, a kancsó is tele hűlő vízzel (már amennyire egyszerű lehűlnie a 30 fokos lakásban). Szóval forralunk. Elég macerás. Boltba azóta viszont még nem mentünk, vizet nem vettünk, úgyhogy marad a forralt lehűtött víz, és a kutyának is átforralt vizet löttyintek a tálkájába, miközben azon révedezek, mennyire abszurd, hogy a piszoknak is ilyen vizet kell adni, amikor pontosan tudom, hogy minden koszt lenyal az utcán, és a kedvenc hobbija, hogy minden kakát megeszik séta közben, amikor éppen nem nézek oda. Nem baj, forralunk.
Képzeld el, hogy éppen forralt liba-kaka lebeg a hasadban, mondom Jacobnak, aki nincs elhűlve a gondolattól, és már bánja, hogy beszélgetésbe bonyolódott velem arról, hogy a tőlünk egy sarokra lévő víztározóból (ami körül kocogni szoktunk, és ahol Theodore kedvére ugathatja a vadlibákat) is származhat a víz, ami a csapból jön. Először is, leszűrjük a vízszűrőn, majd utána felforralod, szó sincs kakáról, morogja, én meg csak vihogok. Mit nekem libakaka.

Persze iszunk inkább mást, ha lehet. Például egy ilyen forró vasárnap délután, mint a  mai volt, sört. Kellemes, hűtő-hőmérsékletű, helyi főzésű söröcskét. Finom. És most már tényleg elkezdem végre valamikor a sörös blogomat is.

hétköznap

Írok már, mert nagyon régen nem jelentkeztem. 

Az előbb leírtam, hogy nem történik semmi említésre méltó, de aztán rögtön jöttek a kivételek, hogy azon kívül, hogy ez, meg az, meg amaz, úgyhogy gyorsan ki is töröltem. Azért mégiscsak valamivel eltöltjük az időnket errefelé. 

Jacob leginkább azzal, hogy éjjel-nappal dolgozik. Na jó, nem éjjel-nappal, de legalábbis nagyon sokat. Reggel általában 6 körül kel, vagy elmegy futni/edzeni vagy kutyát sétáltatni, (ilyenkor szoktak is nekem reggelit hozni) vagy ha nem, akkor ha itthonról dolgozik, akkor reggel 7-kor már a gépe előtt ül. Nekem kb. 7-7.30 között sikerül magam valahogy kivakarni az ágyból, mentségemre szolgáljon, hogy ellentétben Jacobbal én nem vagyok pacsirta típus, délelőtt 9-10-ig csak úgy hozzávetőlegesen vagyok ébren. Aztán van, hogy én sétáltatom a kutyát reggel, ha Jacobnak pl. telefonkonferenciája van, vagy van, hogy elviszem kocsival a kórházba (ahol a labor van, ahol dolgozik), ha éppen rossz idő van és esik, vagy csak úgy. Mivel 8ra kell oda mennie, ezért kocsival általában gyorsabb, parkolni viszont szinte lehetetlenség arrafelé, így egyszerűbb. Meg nincs is messze. Szóval, így telnek a napjaink, a kutya napközben tehát az én gondomra van bízva, séta, játék, kaja, ilyesmik. 

Megérkezett a legutolsó hiányzó bútordarabunk is, mégpedig a kanapé, amit hetekkel-hónapokkal előbb megrendeltünk. Nagyon szép, fekete, ráadásul igazán jópofa módon Bauhaus a márkája, majd teszek fel képet róla a picasára.  És nagyon jól mutat a színes szőnyeggel, aminek idő közben kiderült, a normális szőnyeg szolgáltatásokon kívül sok egyéb más funkciója is van. 

Nemcsak járni, ülni, heverészni lehet rajta, hanem kimondottan alkalmas tornaszőnyegnek - a kutya számára. Naponta legalább háromszor hason végigkúszik rajta hosszan elnyújtózva, körbeforog, hempereg. Szerintem meg van róla győződve, hogy kifejezetten neki vettük ezt az óriási kutyaágyat, és rendszeresen dolgozik rajta, hogy minden egyes kockát szép egyenletesen beterítsen fehér kutyaszőrrel. Ez általában egy hét alatt sikerül is neki. Azóta a porszívó a legjobb barátom. 

De nem csak a szőnyeget imádja a piszok, hanem bizony az új kanapét is. Csak az a probléma, hogy nem csak távolról. És nem csak úgy véletlenül megy fel a kis dög szundítani, mert nem tudja, hogy nem szabad, hanem szándékosan, egészen pontosan tudatában annak, hogy tilosban jár. 

Amikor először felugrott, leszidtuk, így nem is ment fel többet. Amíg otthon voltunk. Majd egyszer csak jövök haza, kutya ahogy szokott, az ajtóban vár. Az tűnt fel, hogy a kanapé tiszta kutya szőr volt, odanyúlok, még meleg. Na, hát kapott is rögtön egy alapos szidást. Meg is lett az eredménye. Legközelebb nem jött elém az ajtóba:-) 

Jövök haza, kutya hasal a szőnyegen ártatlanul. Lépek a kanapéhoz, meleg, leszidom. Elsunnyog. 

Ekkor már azt hittem, hogy megtanulta, hogy úgyis rájövök, hogy ott aludt. Kicsit aggódtam, hogy talán nem érti meg, hogy mi az amit nem szabad csinálnia, de a legutóbbi alkalommal rá kellett jönnöm, hogy a piszok pontosan tudja, hogy mit szabad és mit nem, és szánt szándékkal szegi meg a szabályokat. 

Következő alkalommal jövök haza, kutya nem jön elém (nem meglepő, mostanában nem szokott, lehet házisárkány vagyok?), megyek beljebb, látom, a kutya szépen az ágyában fekszik a hálószobában, ahol szokott általában, ha itthon vagyunk. Már majdnem meg is dicsértem, amikor bevillant, hogy egy gyors kanapé ellenőrzést megejtek. Odanyúlok, döbbenek: meleg. A kis mocsok, ott aludt fent, amikor hallotta, hogy jövök, nemcsak hogy leugrott, hanem gyorsan átszaladt a másik szobába, azt tettetve, hogy egész végig ott feküdt. Csak az a baj, hogy nehéz ilyenkor megállni a röhögést. 

De kitaláltam a tutit, rajta fogjuk kapni. Már kiterveltem az egészet. Kimegyünk a lakásból, Jacob az ajtóban marad, én lemegyek a lépcsőn, hogy a kutya hallja, hogy elmentünk. Én lenn várok, míg Jacob meg néma csöndben az ajtó előtt. Majd egy pár perc múlva hirtelen beront a lakásba, hogy ne legyen ideje a kutyának elrejtőzni, és majd jól tetten éri. Legalábbis tervben. Remélem beválik, majd beszámolok róla. 

Ma egyébként megint elég hideg van, hihetetlen, mennyire változékony tud lenni itt az idő. Egyik nap 20 fok van, másnap 3, ha szakad az eső, az nem zárja ki, hogy egy óra múlva ne ragyogjon a nap. De a környék nagyon szép most, már majdnem minden zöld és csupa rózsaszín vagy fehér virág. 

Hétvégén meg kirándulni voltunk. Illetve önkénteskedni. Jacobbal tagok vagyunk a Massachusettsi Audubon társaságnak, ez egy természetvédelmi non-profit egyesület. Parkokat, természetvédelmi központokat tartanak fent, főleg madarakkal, de egyéb élőlényekkel is foglalkoznak. Egy pár hete voltunk az egyik kis parkban, nagyon jópofa, tóraösvények, hód-tavacskák, erdők vannak benne. Most hétvégén pedig lehetett jelentkezni egy kis önkéntes munkára délelőtt. Fel is iratkoztunk, így a szombat délelőttünket másik kb. 40 emberrel együtt lenyesett faágak összegyűjtésével és a gyűjtőhelyre vonszolásával töltöttük ebben a parkban. Jópofa volt, nem volt nehéz, szép idő is volt, élveztük a szabadban munkálkodást. A liget egyébként nagyon szép, kicsit korábban érkeztünk és jártunk egyet, láttam igazi vadpulykát, amiből elég sok van errefelé (otthon nem honos), meg láttam csíkosmókust is (nagyon édes, ő sem lakik Európában). (Viszont megtudtam, hogy az amerikaiaknak meg nincs sünijük, érdekes. Csak sül van, meg mosómedve. Olyat vadon még nem láttam itt, pedig állítólag van sok.)

Névnapomra Jacob sütött nekem nagyon finom rebarbara-eper pitét, még van belőle, bár nem sok. És kaptam egy szép csokor rózsát is, amit váza híján egy sörös demizsonban helyeztem el. Szerintem jól néz ki.

Más igazán nem történt mostanában, bár tudom tartozom még a Japán, a Florida meg a Kalifornia beszámolóval. Jól vagyunk, igyekszünk egészségesen élni, például sokat főzök, főleg sok zöldséget. így nem csak azt tudjuk pontosan, hogy mit eszünk, hanem talán egészségesebb is. Tegnap sütőtök-spenót volt kecskesajttal összerakva, holnap csirkemell lesz édesburgonyával, ma estére brokkolis-sonkás quiche ("kis") van tervben.

No, hát ennyi van velünk, a kutya-rajtaütésről meg majd beszámolok!

Tessék képeket nézegetni

http://picasaweb.google.com/zita.domonkos/Florida#

Jelentkezem...

...mint Hermione minden egyes varázsló-órán. (oké, oké, tényleg, színvonaltalan volt na, tudom, tudo-o-om, kihúztam) Ja, igen, Harry Pottert olvasok már egy hete, már csak a 7-dik könyv van hátra, de gondolkodom, hogy félreteszem az egészet és elkezdem olvasni elölről az egészet, mielőtt a 7-esbe belefognék. 

Node. nem erről akarok valójában írni, sőt arról sem, hogy szerintem a kutya azt gondolja rólunk, gondolatolvasóak vagyunk. De miért is ne gondolná, hiszen mindent mindig megkap rendjén. Megéhezik, akkor pont eljön a reggeli meg a vacsora ideje, szomjas, lám, teli az itatója. Csak ilyenkor nehéz ez, amikor csak ül a székem mellett, és egyre csak bámul, folyamatosan. Az ember úgy odaszólna neki, hogy arany húsom, mondjad már meg, mi kellene, de hiába, mert akkor is csak ül és néz. Néz. És néz. Ilyenkor az ember vagy megpróbál úgy tenni, mintha nem venné észre (ez szinte lehetetlen), vagy végigpróbálja a szokásos szekvenciát: játékrongy? süni? víz? vakarjam meg a hasad? Ha egyik sem segít, jöhet a kaja, vagy legalábbis a rágócsont. Elképzelem, milyen frusztráló lehet mindezt egy gyerekkel végigjátszani, ráadásul mindezt iszonyatos ricsaj közepette. A kutya legalább csendben van.

Na de nem is erről akarok ám írni, hanem arról, hogy voltunk Kaliforniában, nagyon klassz volt, jól éreztük magunkat, az idő is igen kiváló volt, majd még írok róla bővebben, meg teszek fel képeket a picasára. Igazán jól csinálom ám egyébként, rájöttem, nagyon trükkös vagyok, ha valaki utazási beszámolót kér tőlem, azzal rázom le, hogy majd szépen úgyis mindent meg fogok írni, meg képeket fogok feltölteni, majd azt elolvassátok meg megnézitek. Aztán tessék, még Japánról sem írtam meg az igazi beszámolót, sőt, lehet, hogy már el is felejtettem az egészet, hogy hogy volt, s mint volt.

De tényleg tényleg fogok már írni egyszer végre valahára, remélem legkésőbb a hétvégén legalább elkezdem. De nem most, mert most be kell tenni a tököt sülni a sütőbe, a szárítógép mindjárt végez, és a kutya hasát is meg kell vakarni. 

Mindig van valami, ejj, mindig. 

Kaliforniába mentünk, majd jövünk.