Jelentkezem:-)

Az elmúlt 2 hónapra ugyancsak a "vagy nem jelentkezik" rész volt érvényes a blogom címéből, így aztán most úgy gondoltam, összekapom egy kicsit magamat, és írok egy cseppet hogylétünkről, hogy a családom és barátaim Magyarországon maradt (sajnos általam kissé elhanyagolt) része is értesüljön az itteni dolgokról. A bejegyzés valószínűleg nem lesz túl irodalmi, igyekszem azonban annál informatívvá tenni. Na lássuk.
A nyár hihetetlenül gyorsan eltelt, de szerencsére (és Jacob folyamatos morgására) a jó idő még maradt egy kicsit. Itt persze szigorúan a hőmérsékletre kell gondolni, mert az eszméletlen magas páratartalmat jóindulattal sem lehet "jó idő"-nek nevezni. Igen, ragacsos, párás, fülledt idő van, ami itt, és Amerika közép-keleti részén egyáltalán nem ritka. Pedig a szél is fúj, de az sem segít. Ma például 26-27 fok van, és pára, nincs menekvés, az ember pillanatokon belül leizzad, ragad, akármit csinál. Ha meg egy kicsit hidegebb van, az sem sokkal jobb, akkor meg fázik ÉS izzad egyszerre, igazán remek kombináció. Az autó ablaka kívülről párásodik, a pocsolyák, fű, sár, nem száradnak, még szerencse, hogy legalább szárítógépünk, az van. Ezt leszámítva viszont panaszra nem lehet okom, nagyon nagyon napsütéses itt a klíma, olyan nincsen, hogy napokig, neadjisten hetekig szürke lenne az ég. Ha esik is reggel, sokszor délután már süt. És ha hűvös is van, akkor is nagyon sokszor ragyog a nap. Úgyhogy összességében azt hiszem, nem lehet panaszom az időjárásra. (Ráadásul idén marha meleg nyarunk volt, sokszor még éjjel se ment 25 fok alá a hőmérő higanyszála).
Az erkélyen érnek szépen a habanero paprikáim, a palántát annak idején a "világ legerősebb paprikája" címkével árulták, mit nekem csípős, rögtön meg is vettem. Két hete végre megérett az első paprika, szép sárga lett, le is szedtük. Egy-két napig csak nézegettem, majd jött a nagy elhatározás, vágjuk meg. Nagy óvatosan szeltem belőle egy picike szeletkét, azt aprócska kockákra vágtam, majd egyet óvatosan megnyaltam. Semmi. Megettem egy picike kockácskát, elrágcsáltam, majd csalódottan állapítottam meg, hogy kicsikét csípeget, de annyi az egész. Micsoda átverés gondoltam, vagy az is lehet, hogy nem érett meg teljesen? Néztem a paprikát, meg a vágást, micsoda izé ez, mérgesen megböktem a villával az erét, látom azt nem vágtam meg, majd megnyaltam a villát és ... és itt következett 15 percnyi szentségelés, levegőkapkodás, jajgatás, a lakásban található összes élelmiszer ellenméregként való tesztelése (hasztalanul). A kis piszok paprika millimolnyi csípős részecskéi nemcsak végigmarták a nyelvemet, hanem beásták magukat jó mélyre a szájpadlásomba is, öblögethettem én tejszínnel, rághattam kenyeret, ihattam vizet, falatokban falhattam a vajat, semmi nem segített. Nem túlzok, kb 5 percig levegőt alig kaptam, ahogy mondják, taknyom-nyálam összefolyt, 10 percig eszelősen róttam a köröket a konyhában változatos szitkokat sziszegve - Jacob legnagyobb derülésére. Körülbelül úgy 10-12 perc után enyhült egy kicsit a lángoló fájdalom a számban, de 15-20 percig tuti éreztem. Hihetetlen kis dög paprika. Enni nem ettünk többet belőle, a maradványok az erkélyen száradnak. Viszont kellene ötlet, hogy mit csináljak a növénykémen érésben lévő 5 másik paprikával. Lecsót talán nem kéne belőle főzni...
Van emellett szép piros csilipaprikám is, egy érett be abból, de van néhány növénykém, amin lassan növöget pár másik is, remélem még beérik mielőtt megjön az igazán rossz idő. Az már annyira nem volt durva, csak kicsit csípett, bele is kevertük a jóféle házi salsánkba. Paradicsomom is termett, eddig négy, de még van kettő a növényen, kiváncsi vagyok beérik-e még a tél előtt.

Múlt hétvégén Jacknek és Jannának segítettünk költözni, nemrég vettek egy lakást South Bostonban, a hétvégén vehették birtokba. Jól jött a Subarunk is, jó sok minden belefér, már tényleg kempingezni kellene mennünk vele: ha a hátsó üléseket lehajtjuk a csomagtartóban elférünk kényelmesen fekve. Durva. Nemigen használjuk ki a kocsi teljes kapacitását, eddig csak a kutya tesztelte a 4-évszakos "időjárástűrő" csomagtartó-gumiszőnyeget, a kedvenc hobbija továbbra is a hányás, ha vele együtt megyünk autózni valahova, ami 15 percnél messzebb van. De legalább már nem a hátsó ülésen utazik, ez jelentősen hozzájárul a kocsi tisztaságához. Ja igen, jön az ősz, a kutya ismételten agresszíven vedlik, az átlagos 5 nap helyett már 2 nap is elég ahhoz, hogy a 3x3 méteres szőnyegünket szép egyenletesen beborítsa kutyaszőrrel. Szerencsére a júniusban vásárolt új porszívó fantasztikusan működik.
Mi újdonság van még? Ja igen, a héten itt van Christian is a cégnél, így a srácok a szokásos 10-12 órás munkanap helyett kb 14 órákat dolgoznak, hiába no, ki kell használni, hogy nincsen több ezer kilométer és 6-7 óra időeltérés közöttük. Hétvégén viszont megyünk majd kirándulni, Rockportba, ha jól emlékszem a nevére, az egy tengerparti kis városka. Remélem jó idő lesz.
Hétvégenként főzni is szoktunk egyébként, pénteken jön mindig a zöldségcsomagunk, a bio-farmtól, aminek tagjai vagyunk és az év elején befizettünk az egész nyáron és ősszel hetente érkező friss, finom és szezonális zöldségadagunkra. Ami egyébként nem csak nagyon finom, vegyszermentes és full bio, hanem arra is jó, hogy különlegességeket is megkóstol az ember: mikor máskor ennék amúgy zsenge szójababot, céklalevelet, mindenféle leveles-zöldeket, édesköményt, aranycéklát vagy endíviát. Jó is lesz újra egy kis zöldséget enni, mert lassan már a könyökömön jön ki a hús: Jacob nemigen tud kis adagokat főzni, és vasárnap ír bárány-marha ragulevest főzött, körülbelül 20 emberre való adagot, még jut belőle holnapra is. Mondjuk én szerintem már nem fogok belőle enni és kész. Egye aki egy hadseregre főzött, én mindennap megettem a részemet, holnap már nem fogom. Viszont az almás pite, amit mellé sütött az valami fantasztikus lett, az sajnos ma reggel elfogyott, pedig azt enném még pár napig.
Mi van még? Már nem köhögök annyit és annyira, de ez a hörghurut féleség, amit összeszedtem elég makacs, nehezen bírok tőle megszabadulni. Pedig eszem derekasan az ACC-t (itt NAC-nek hívják, kapszula formátumban van és táplálékkiegészítőként áruljak), a vitaminokat meg néha még kamillateát is iszom. Na de majd elmúlik.
Más amúgy nincsen. Elkezdtünk mindketten a pár heti pihi után ismét edzeni, a novemberi tengerparti esküvő vészesen közeledik, úgyhogy én is tornázom-futok-jógázom becsületesen (kicsit még kelletlenül így az elején, de a kedv úgyis majd a gyakorlattal jön), Jacob pedig újra lejár a konditerembe (most biciklizni, mert a doki a térde miatt eltiltotta a kocogástól). A kutya is jó formában van, szerintem fogyott, Jacob szerint meg én mindig azt hiszem, hogy a kutya fogyott, szóval valószínűleg igazából nem fogyott. Na mindegy.
Hát ennyi mostanra, még csatolok gyorsan pár képet, aztán majd igyekszem írni még, ha lesz valami érdekes.
Képek itt:
http://picasaweb.google.hu/zita.domonkos/2010NehanyKepAhogyABlogbanIgertem#

egér III

Az egerünket szabadon engedtük. Pont.
Ennél többet csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó mondani. Kéremkapcsoljaki.

egér II

Nos hát újabb fejlemények vannak egér témában. 

Szóval, csütörtök óta egyre többször láttuk a kis dögöt a lakásban, ráadásul péntek este rájöttünk, hogy a kutya kajás zsákja alul ki van rágva. ezzel egyidőben keresgélem a neten, és találtam is pár ötletet humánus egérfogó megoldásra. Úgyhogy kiadtuk magunkan a parancsot, szombat reggel zárható vödör és humánus egércsapda vásárlás a home depot-ban. 

Így is lett, a kutya kaja átkerült egy nagy zárható dobozba, két új egércsapda pedig kikerült a lakásba. Az egeret viszont ez nemigen hatotta meg. Szombat délután többször is láttuk (icike-picike!), az egérfogó dobozokat mind sorra elkerülte, és nem tudtuk elcsípni egész nap. Egyszer Jacob bekerítette, ott ült a sarokban. Agyonüthetem? -kérdezte, mondom ha nagyon muszáj, meg ha így látod jónak, hát üssed. Nem, csak ne az én cipőmmel. Persze mondani sem kell, hogy nem volt szíve agyonütni, így aztán csak a nyomát üthettük bottal. Majd aztán este megint előkerült, és egy rövid hajszolás után, amikor beszaladt a kutya itatótálja alá Jacobnak sikerült egy vödröt ráborítania. Előástunk egy nagy plexi doboztetőt (mostanában nem gyűjtögetek mindenféléket, de ez volt itthon. Igenis, egy nagy lapos plexi doboztető mindig jól jöhet otthon), alácsúsztattuk, majd Jacob egy ügyes mozdulattal megfordította, és a kisegér máris a vödör fenekén találta magát. 

Egészen aprócska kicsi egérke volt, ráadásul ahogy az itató tállal együtt fordítottuk a vödörbe, kicsit vizes is lett, igazi kis ázott verébkén ugrált felfelé a vödör alján. Fogtuk, és elkutyagoltunk vele a parkba, majd a bokroknál szabadon engedtük. 

Már-már egészen megkönnyebbültünk volna, ha körülbelül 15 percre rá, hogy visszaérkeztünk az üres vödörrel, nem  láttunk volna egy másik, egy jóval nagyobb egeret beszaladni a radiátor alá. Úgyhogy felkészültünk a trükk megismétlésére, de úgy látszik az öreg egér rutinosabb, nem is tudtuk kiugrasztani a rejtekhelyéről úgy, mint a kicsit.

Másnap reggel viszont ott várt a kellemetlen meglepetés, Jacob találta meg az elpusztult (nagy) egeret az egyik egérfogóban. Szegény, szomorú véget ért, de hát ezért tettük ki az egérfogót. Úgy hogy aztán reménykedtünk, hogy hogy ezzel aztán vége a történetnek. 

Persze a történetnek természetesen nem volt ezzel vége. Vasárnap délután ismét megpillantottunk egy kis piszok dögöt szaladni, gyors volt, mint a villám, Jacob nem tudta elcsípni a vödörrel. Pár perccel később viszont egérvinnyogást hallottam a konyhából, majd megláttuk a kis dögöt a kutyakajás vödör mellett lapulni. Jacob vette észre, hogy a szerencsétlen kis hülyének az egyik hátsó lábát elcsípte a csapda. Mit tegyünk, mit tegyünk - morfondíroztunk, szerencsétlen kis dög, a legjobb az neki, ha agyoncsapjuk. ...

...

Az elhatározást nagy összenézés követte, majd összebólintottunk ... és már hoztam is a munkáskesztyűt a szekrényből. Aki ismer minket, sejtheti, a történet végét. Igen, a  kis dög az erkélyen lábadozik a vödörben, kapott mazsolát, diót, kutyakaját és vizet, némi kis rongyot, wc-papír gurigát és vattacsomókat, hogy ne fázzon,meg megküldtem egy kis pránával is a biztonság kedvéért. Eszméletlenül cuki a piszok, ez is olyan gyerek egér lehet, mint amit tegnap szabadon engedtünk. Szóval persze eszünkbe sem jutott igazán agyonütni,  Jacob kiszabadította a lábát a munkáskesztyűt viselve, és azóta eggyel több állatunk van. Még nem tudjuk, mi lesz majd a sorsa, én abban reménykedem, hogy mivel fiatal egér, ezért majd csak  valamennyire meggyógyul, Jacob szerint meg úgyis elpusztul szerencsétlen hamarosan. Addig meg várakozó állásponton vagyunk. 

Sajnos a reményeinkkel ellentétben még nincs ezzel vége a történetnek, ma este Jacob látott még egyet (remélhetőleg nem a tegnapi talált haza). Agyoncsapós csapdát nem engedtem többet kirakni, úgyhogy most abban bízunk, hogy majd csak belemászik az elkapós dobozba a piszok. Tessék drukkolni.

Flóra és fauna

No hát kérem szépen, Jerry az egerünk. És nem ám olyan egyszerű ketrecben tartott házikedvenc, hanem igazi szabad, vad, szürke jószág. Bár valójában rossz-szág, mert összekakál mindent és össze-vissza járkál a konyhában éjjelente. Ejnye.

Szóval az úgy volt, hogy egyik este éppen kómásan vonszoltam magamat ki a konyhába, villany fel, lépek a csaphoz, hogy megtöltsem a csapnál a bögrémet, erre hirtelen az edényszárító mögül kiugrik egy kis szürke szőrös izé, végigszalad a konyhapulton, majd egy ugrással a tűzhely mögött terem. Egér, sikítom, Jacob kocog ki a szobából, hogy mi bajom. Egér, - ismétlem meg - épp most ugrott be a tűzhely mögé.

Persze aztán hiába próbáltuk húzkodni a tűzhelyet, az egér már árkon bokron túl járt. Egérfogó kell - döntött aztán Jacob, és hiába győzködtem - mégpedig hogy kölcsönözzünk inkább macskát valahonnan - kitartóan érvelt az ötlete mellett. Szerencsére aztán önként jelentkezett, hogy mint a férfi a házban akkor magára vállalja az egérfogás minden felelősségét (az eltakarítással együtt), így beleegyezésemmel másnap meg is vettük az egérfogókat.

Este aztán jóféle parmezán sajtkocka került a felhúzott csapdába. Aludni mentünk,én titkon drukkoltam az egereknek, hogy aznap nehogy véletlenül a konyhánkban járjanak, Jacob pedig lélekben felkészült a másnap reggeli egértetem eltakarításra.

Legnagyobb meglepetésünkre az egérfogó a következő reggel teljesen üres volt, minden értelemben. A sajtnak nyoma veszett, a csapda pedig ugyanúgy felhúzva, mint előző este. Biztosan túl jól tart a csapda, na majd holnap akkor lazábbra tesszük valahogy. Újabb sajt, újabb éjszaka. Másnap reggel a csapda megint üres volt. Harmadnap mással próbálkoztunk. Mogyoróvaj, mondja Jacob, az tuti beválik, azt nem tudja olyan gyorsan lecsippenteni. Kipróbáltuk. Három napon keresztül. Az egér vagy nem járt felénk akkor, vagy csak nem szereti a mogyoróvajat. És hiába tértünk vissza a sajthoz, úgy látszik a füstölt mozzarellát sem szereti. Abban sajnos nem reménykedem, hogy csak egyszerűen nem járt errefelé, mert akkor vajon ki hagyta az egérkakit a földön? 

Szóval próbálkozunk. De az egérfogónak azóta sem sikerült egeret megcsípnie. Csak a Jacob ujját. Egyszer. 

Legalább ilyen gazdag a növényvilágunk is. Szerencsére az erkélyen a növények (egy kivételével) túlélték a magyarországi nyaralásunkat, és szépen fejlődnek. Holnap vagy ma le is fogom tudni aratni a 2 szem paradicsomunkat, ami termett. A paprikám sajnos ledobálta a virágait, de ahogy néztem ma reggel, megint jönnek újak, talán van remény, hogy még  lesz paprikánk az idén. Nagyon bízom benne, annak ellenére, hogy minden sokkal lassabban érik meg nő, mint amit várnék. Na majd meglátjuk. 

Jerry

Lám, lám, csak sikerült kihúzni 2 hónapot anélkül, hogy írtam volna. Ejnye. De most itt vagyok, és újult erővel jelentkezem. Nem írtam eddig, mert igazából semmi érdekes nem történt, illetve persze azért történt, de nem tartottam arra érdemesnek, hogy írjak róla. Vagy egyszerűen csak lusta voltam. Valamelyik a kettő közül. Tessék választani, kinek melyik tetszik.
Az elmúlt 2 hónapban jártunk sokfelé, például 2 hetet otthon is voltam, szerencsére sok mindenkivel sikerült találkozni, és sikerült a kineziológia tanfolyamot is elvégezni, amit annyira szerettem volna. Aztán alig értem haza, már szedhettem össze is a kutyát (aki fenemód eltanulta Eliot barátjától az ugatást, kellett nekünk tacskónál nyaraltatnunk), majd rá két napra hazajött Jacob is és még aznap este (=éjjel) (=hajnalban, mert késett a gépük) megérkezett Molly és Arturo is a hosszú hétvégére.
Az érkezésükkel egy időben beállt a hőség is Bostonban, a múlt héten rekordhőmérsékleteket mértek, folyamatosan tűz a nap, és egy pár napja visszatért az itt tipikus ragacsos, párás idő is. Ehj. Engem persze ez annyira nem zavar, viszont Jacob kitartóan morog reggeltől estig, úgyhogy aztán múlt hét végén elfogyott a türelem, és így aztán Jacob (és üdvözült arccal) elment légkondicionálót venni. Azóta jó idő van itthon. És hogy miért Jerry a bejegyzés címe? A következő bejegyzésben majd megírom.

'boil-water' order: 'forrald fel a vizet' -rendelet

Kettészakadt egy fővezeték. 2 millió ember kényszerül vízforralásra.

Ilyesmit az ember általában csak a hírekben olvas, aztán vállat rándít, esetleg hümmög, majd napirendre tér felette. Kivéve, ha a éppen az érintett települések között találja a saját városának a nevét. Ekkor ugyanis egész més színben tűnnek fel az események.

Hét igen, kellemetlen, elég kellemetlen. Tőlünk nem messze, kb. 2 kilométerre kettétörött egy főági vízvezeték, millió gallonnyi víz ömlött a Charles folyóba, és hogy a vízmennyiség pótlásáról mihamarabb gondoskodjanak, és mivel a tartalék forrás/útvonal természetesen éppen karbantartás alatt van, a hatóságoknak  be kellett vetni az egyéb vízforrásokat: külszíni víztározókat, tavakat. Víz tehát van, csak éppen nem alkalmas közvetlen fogyasztásra. Minden érintett területen bevezették a vízforralási rendeletet. 

Forralni kell tehát a vizet legalább egy percig, mielőtt megisszuk, vagy fogat mosnánk vele, vagy akár a kutyának adnánk inni. Forralok tehát én is, a hűtőben hűl a tegnap este átforralt adag, egy fazék áll a fürdőben, egy másik fazék a tűzhelyen csücsül, a kancsó is tele hűlő vízzel (már amennyire egyszerű lehűlnie a 30 fokos lakásban). Szóval forralunk. Elég macerás. Boltba azóta viszont még nem mentünk, vizet nem vettünk, úgyhogy marad a forralt lehűtött víz, és a kutyának is átforralt vizet löttyintek a tálkájába, miközben azon révedezek, mennyire abszurd, hogy a piszoknak is ilyen vizet kell adni, amikor pontosan tudom, hogy minden koszt lenyal az utcán, és a kedvenc hobbija, hogy minden kakát megeszik séta közben, amikor éppen nem nézek oda. Nem baj, forralunk.
Képzeld el, hogy éppen forralt liba-kaka lebeg a hasadban, mondom Jacobnak, aki nincs elhűlve a gondolattól, és már bánja, hogy beszélgetésbe bonyolódott velem arról, hogy a tőlünk egy sarokra lévő víztározóból (ami körül kocogni szoktunk, és ahol Theodore kedvére ugathatja a vadlibákat) is származhat a víz, ami a csapból jön. Először is, leszűrjük a vízszűrőn, majd utána felforralod, szó sincs kakáról, morogja, én meg csak vihogok. Mit nekem libakaka.

Persze iszunk inkább mást, ha lehet. Például egy ilyen forró vasárnap délután, mint a  mai volt, sört. Kellemes, hűtő-hőmérsékletű, helyi főzésű söröcskét. Finom. És most már tényleg elkezdem végre valamikor a sörös blogomat is.

hétköznap

Írok már, mert nagyon régen nem jelentkeztem. 

Az előbb leírtam, hogy nem történik semmi említésre méltó, de aztán rögtön jöttek a kivételek, hogy azon kívül, hogy ez, meg az, meg amaz, úgyhogy gyorsan ki is töröltem. Azért mégiscsak valamivel eltöltjük az időnket errefelé. 

Jacob leginkább azzal, hogy éjjel-nappal dolgozik. Na jó, nem éjjel-nappal, de legalábbis nagyon sokat. Reggel általában 6 körül kel, vagy elmegy futni/edzeni vagy kutyát sétáltatni, (ilyenkor szoktak is nekem reggelit hozni) vagy ha nem, akkor ha itthonról dolgozik, akkor reggel 7-kor már a gépe előtt ül. Nekem kb. 7-7.30 között sikerül magam valahogy kivakarni az ágyból, mentségemre szolgáljon, hogy ellentétben Jacobbal én nem vagyok pacsirta típus, délelőtt 9-10-ig csak úgy hozzávetőlegesen vagyok ébren. Aztán van, hogy én sétáltatom a kutyát reggel, ha Jacobnak pl. telefonkonferenciája van, vagy van, hogy elviszem kocsival a kórházba (ahol a labor van, ahol dolgozik), ha éppen rossz idő van és esik, vagy csak úgy. Mivel 8ra kell oda mennie, ezért kocsival általában gyorsabb, parkolni viszont szinte lehetetlenség arrafelé, így egyszerűbb. Meg nincs is messze. Szóval, így telnek a napjaink, a kutya napközben tehát az én gondomra van bízva, séta, játék, kaja, ilyesmik. 

Megérkezett a legutolsó hiányzó bútordarabunk is, mégpedig a kanapé, amit hetekkel-hónapokkal előbb megrendeltünk. Nagyon szép, fekete, ráadásul igazán jópofa módon Bauhaus a márkája, majd teszek fel képet róla a picasára.  És nagyon jól mutat a színes szőnyeggel, aminek idő közben kiderült, a normális szőnyeg szolgáltatásokon kívül sok egyéb más funkciója is van. 

Nemcsak járni, ülni, heverészni lehet rajta, hanem kimondottan alkalmas tornaszőnyegnek - a kutya számára. Naponta legalább háromszor hason végigkúszik rajta hosszan elnyújtózva, körbeforog, hempereg. Szerintem meg van róla győződve, hogy kifejezetten neki vettük ezt az óriási kutyaágyat, és rendszeresen dolgozik rajta, hogy minden egyes kockát szép egyenletesen beterítsen fehér kutyaszőrrel. Ez általában egy hét alatt sikerül is neki. Azóta a porszívó a legjobb barátom. 

De nem csak a szőnyeget imádja a piszok, hanem bizony az új kanapét is. Csak az a probléma, hogy nem csak távolról. És nem csak úgy véletlenül megy fel a kis dög szundítani, mert nem tudja, hogy nem szabad, hanem szándékosan, egészen pontosan tudatában annak, hogy tilosban jár. 

Amikor először felugrott, leszidtuk, így nem is ment fel többet. Amíg otthon voltunk. Majd egyszer csak jövök haza, kutya ahogy szokott, az ajtóban vár. Az tűnt fel, hogy a kanapé tiszta kutya szőr volt, odanyúlok, még meleg. Na, hát kapott is rögtön egy alapos szidást. Meg is lett az eredménye. Legközelebb nem jött elém az ajtóba:-) 

Jövök haza, kutya hasal a szőnyegen ártatlanul. Lépek a kanapéhoz, meleg, leszidom. Elsunnyog. 

Ekkor már azt hittem, hogy megtanulta, hogy úgyis rájövök, hogy ott aludt. Kicsit aggódtam, hogy talán nem érti meg, hogy mi az amit nem szabad csinálnia, de a legutóbbi alkalommal rá kellett jönnöm, hogy a piszok pontosan tudja, hogy mit szabad és mit nem, és szánt szándékkal szegi meg a szabályokat. 

Következő alkalommal jövök haza, kutya nem jön elém (nem meglepő, mostanában nem szokott, lehet házisárkány vagyok?), megyek beljebb, látom, a kutya szépen az ágyában fekszik a hálószobában, ahol szokott általában, ha itthon vagyunk. Már majdnem meg is dicsértem, amikor bevillant, hogy egy gyors kanapé ellenőrzést megejtek. Odanyúlok, döbbenek: meleg. A kis mocsok, ott aludt fent, amikor hallotta, hogy jövök, nemcsak hogy leugrott, hanem gyorsan átszaladt a másik szobába, azt tettetve, hogy egész végig ott feküdt. Csak az a baj, hogy nehéz ilyenkor megállni a röhögést. 

De kitaláltam a tutit, rajta fogjuk kapni. Már kiterveltem az egészet. Kimegyünk a lakásból, Jacob az ajtóban marad, én lemegyek a lépcsőn, hogy a kutya hallja, hogy elmentünk. Én lenn várok, míg Jacob meg néma csöndben az ajtó előtt. Majd egy pár perc múlva hirtelen beront a lakásba, hogy ne legyen ideje a kutyának elrejtőzni, és majd jól tetten éri. Legalábbis tervben. Remélem beválik, majd beszámolok róla. 

Ma egyébként megint elég hideg van, hihetetlen, mennyire változékony tud lenni itt az idő. Egyik nap 20 fok van, másnap 3, ha szakad az eső, az nem zárja ki, hogy egy óra múlva ne ragyogjon a nap. De a környék nagyon szép most, már majdnem minden zöld és csupa rózsaszín vagy fehér virág. 

Hétvégén meg kirándulni voltunk. Illetve önkénteskedni. Jacobbal tagok vagyunk a Massachusettsi Audubon társaságnak, ez egy természetvédelmi non-profit egyesület. Parkokat, természetvédelmi központokat tartanak fent, főleg madarakkal, de egyéb élőlényekkel is foglalkoznak. Egy pár hete voltunk az egyik kis parkban, nagyon jópofa, tóraösvények, hód-tavacskák, erdők vannak benne. Most hétvégén pedig lehetett jelentkezni egy kis önkéntes munkára délelőtt. Fel is iratkoztunk, így a szombat délelőttünket másik kb. 40 emberrel együtt lenyesett faágak összegyűjtésével és a gyűjtőhelyre vonszolásával töltöttük ebben a parkban. Jópofa volt, nem volt nehéz, szép idő is volt, élveztük a szabadban munkálkodást. A liget egyébként nagyon szép, kicsit korábban érkeztünk és jártunk egyet, láttam igazi vadpulykát, amiből elég sok van errefelé (otthon nem honos), meg láttam csíkosmókust is (nagyon édes, ő sem lakik Európában). (Viszont megtudtam, hogy az amerikaiaknak meg nincs sünijük, érdekes. Csak sül van, meg mosómedve. Olyat vadon még nem láttam itt, pedig állítólag van sok.)

Névnapomra Jacob sütött nekem nagyon finom rebarbara-eper pitét, még van belőle, bár nem sok. És kaptam egy szép csokor rózsát is, amit váza híján egy sörös demizsonban helyeztem el. Szerintem jól néz ki.

Más igazán nem történt mostanában, bár tudom tartozom még a Japán, a Florida meg a Kalifornia beszámolóval. Jól vagyunk, igyekszünk egészségesen élni, például sokat főzök, főleg sok zöldséget. így nem csak azt tudjuk pontosan, hogy mit eszünk, hanem talán egészségesebb is. Tegnap sütőtök-spenót volt kecskesajttal összerakva, holnap csirkemell lesz édesburgonyával, ma estére brokkolis-sonkás quiche ("kis") van tervben.

No, hát ennyi van velünk, a kutya-rajtaütésről meg majd beszámolok!