Megjött az ősz

A múlt heti gatyarohasztó hőség után a hétvégén megérkezett az igazi ősz, hűvös van, esik, fúj a szél. A hűvös annyira nem is probléma, az eső annál inkább: itt nálunk, ha esik, azt sosem függőlegesen teszi, nem tudom hogyan, de valahogy erre mifelénk mindig oldalról esik az eső. Ami nem jelent mást, mint hogy mindegy, van-e nálad esernyő vagy sem, bőrig fogsz ázni, a különbség csak annyi, hogy a hajad esetleg száraz marad. Csekély vigasz.

Viszont itt az évszaka ezzel együtt a sütőtöknek, a pitéknek és a jó tartalmas leveseknek is. A heti termésben is egyre több az őszi zöldség, így aztán hétvégenként mi is jó kis őszi ételeket sütünk-főzünk. Mint például tegnap is. Mint ahogy írtam a múltkor, Christian itt volt a héten, és mivel hétvégére is maradt, ezért szombaton a nap nagy részében dolgoztak a srácok, majd délután Jacob a doki tanácsának megfelelően (a térde miatt) biciklizni, én meg futni mentem (a közelgő tengerparti-esküvő miatt 8 kilométert róttam ki magamnak), este pedig Jacob régi, egyetemi cimborájával és a pasijával találkoztunk. Mind a ketten elég jó fejek, (mind a ketten matektanárok! :-) ), és nemrég költöztek Floridából Bostonba, megelégelve a sok nyugdíjast odalent, meg az ottani öreges mentalitást. Szóval ez volt szombaton, vasárnap pedig kirándulni mentünk, az innen egy kicsit északra levő Cape Annre (Anna-fok), Rockportba. Rockport egy csinos picike kis tengerparti város a félszigeten. Olyasmi, mint Szentendre otthon, (csak sokkal kisebb), a picinyke tengerparti városközpontja tele van csinos boltocskákkal, galériákkal, kézművesboltokkal, karamellázókkal. Sétáltunk, fényképeztünk, majd megebédeltünk: mi mást, mint New England clam chowdert, azaz Új Anglia kagylólevest, ami tejszínes-krémes sűrű leves apró kagylócskákkal és krumplival, nagyon finom. Tavasszal egyszer Jacob főzött is, nem is tudom, h feltettem-e a képeket róla.

Utána itthon pedig főztünk (Jacob főzött), előételnek paprikás-brokkolis frittattát (fogalmam-sincs-hogyan-írják), főételnek töltött tököt (acorn-squash - makk-tök :-), jól hangzik tudom, szerintem nincsen magyar neve még: http://en.wikipedia.org/wiki/Acorn_squash) és friss zöldsalátát, utána pedig sütőtükös pitét. Nagyon ízletes lett mind. Jacob főzött, közben pedig néztük a meccseket.
Errefelé a futballnak nagy keletje van. No nem a mi rendes focinknak, hanem az amerikai footballnak, amerikai focinak. Nem is csak keletje, hanem kultusza van, főleg délen, például Texas államban, ahol sokszor szinte az lehet az ember érzése, hogy minden, már a középiskolától kezdve, csak a foci körül forog. (Készült is róla egy sorozat, a Friday Night Lights, - Tiszta szívvel foci, egészen jó kis sorozat, ajánlom aki meg tudja szerezni/vagy ha otthon adják valahol  Tiszta szívvel foci). Ez országos szinten is le van osztva rendesen, hivatalosan pénteken csak középiskolai meccseket lehet adni a tévén, szombat az egyetemi foci napja, vasárnap és hétfőn pedig a profi meccseket lehet nézni - és ezek szerint is vannak a fontos meccsek. Azért szabályozták így, hogy még véletlenül se lehessen egymásnak konkurenciája. Szombaton tehát college football, vasárnap és hétfőn pedig a profi meccsek vannak. A profi foci évad nemrég kezdődött, összesen tizen- vagy huszonvalahány hétig tart, és előre le van osztva ki mikor játszik, minden héten egyet. Az egész utána pedig a Super Bowl-lal ér véget, ami az egész foci évad csúcspontja (http://hu.wikipedia.org/wiki/Super_Bowl). A legtöbb embernek van kedvenc csapata, és vasárnaponként szívesen öltöznek a csapatjuk színeibe. Csapatja az embereknek vagy családi tradíciók alapján van, vagy ha az nincs, akkor ha valahol sokáig lakik az ember, vagy ahova egyetmre jár, általában annak drukkol. Itt Bostonban (és a környéken) a New England Patriots az a csapat, akinek a legtöbben drukkolnak. Jacob - tradicionálisan - Cleveland Browns szurkoló, úgy mint ahogy apukája is. A Hesterman nagypapa Clevelandban lakik, apukája is ott nőtt fel, és bár ma már a családból egyedül a nagypapa lakik Ohioban, a család nagy része még ma is Browns szurkoló.
A focimeccsek általában párhuzamosan történnek, és sok bárban-kocsmában-étteremben-pubban általában vagy a helyi csapat meccsét, vagy valami érdekesebb meccset adnak. Nagy megörülés volt tehát, amikor is Jacob talált egy Browns-kocsmát a neten. Pár hete elhatároztuk, hogy megnézzük.
A "kocsma" egy ír pub a Longwood környéken, ami tőlünk kocsival kb. 10-15 percre van. Cleveland ebben az évben minden meccsét vasárnap délután egykor játssza. Mi is felöltöttük narancssárga és barna pólóinkat, és nagy reményekkel (legalábbis Jacob) érkeztünk a helyszínre, remélve, hogy a bárban a Cleveland meccs megy majd a tévén.  Én csak abban reménykedtem, hogy nem fognak különösen hülyének nézni minket a narancssárga cuccban, és remélhetőleg rajtunk kívül lesz pár lélek ebédidőben az alagsori kocsmában.
Az ajtón belépve fogadott minket a nagy meglepetés, a pub nemcsak hogy nem volt üres, de gyakorlatilag dugig volt vendégekkel, és szinte kivétel nélkül mindenki az ismerős narancssárga vagy a barna színű felsőbe volt öltözve. Nemcsak hogy mutatták a meccset, hanem a bárban minden tévén a Browns meccs ment.  Képzelhetitek a széles vigyort Jacob képén.Úgyhogy aztán mi is beleovadtunk a közönségbe, nagy nehezen találtunk ülőhelyet az egyik asztal el nem foglalt oldalához kéredzkedve, és nagy boldogan néztük végig a meccset. Igazán mókás módon a szünetben kiderült, hogy komoly kis bostoni cleveland brwons klub székhelye a kocsma, a klub vezetője mikrofonon át beszélt a lelkes vendégekhez a félidő szünetében, hirdetve a klubot, a harmadik negyed utáni sorsolást a tagok között, és éltetve a Browns csapatát. Vicces volt nagyon. Azt mondanom sem kell, hogy tagok lettünk, kaptunk szép narancssárga pólót is, feliratkoztunk az email listára. Persze panaszra nem lehet okom, a sör jó, a kajáik is finomak, mi más kell még egy jó vasárnap délutánhoz:-)
Nem lehet azonban minden vasárnap kocsmába menni, viszont mivel mindketten orrot-magasan-hordó kultúrsznobok vagyunk, ezért tévé előfizetésről, kábelről szó sem lehet nálunk. A széles, lapos LCD-nken tehát csak wii-zünk, filmeket nézünk a wiin keresztül a netflix-ről, vagy a laptopunkat rákötve a számítógépről. Foci viszont egyiken sincsen. Úgyhogy aztán múlt hétvégén beszereztünk egy digitális szobaantennát. (azt hiszem digitális, de ki tudja). Azóta van tévénk. Nem több, mint nagyjából 10 csatorna, semmi érdekes, de van, és ez annyit tesz, hogy nem kell elmenni itthonról, Jacob immár a kanapéról nézheti a focit. Vagy a konyhából, ha főz, általában ez utóbbi szokott lenni a felállás.
Apropó főzés. Ma valaki eszembe juttatta ( a facebookon) a székelykáposztát, úgyhogy délután óta azon spekulálok, melyik nap fogok azt főzni. Nyamm. Székelykáposzta. Milyen érdekes, hogy az ember fölnőtt korára hogy meg tud szeretni néhány olyan ételt, amit általánosban semmi pénzért meg nem evett volna. Főzni is fogok bizony a héten, remélem kapok hozzá jóféle savanyú káposztát.
További képek a picasan.  (  http://picasaweb.google.com/zita.domonkos/RockportMA# )

Jelentkezem:-)

Az elmúlt 2 hónapra ugyancsak a "vagy nem jelentkezik" rész volt érvényes a blogom címéből, így aztán most úgy gondoltam, összekapom egy kicsit magamat, és írok egy cseppet hogylétünkről, hogy a családom és barátaim Magyarországon maradt (sajnos általam kissé elhanyagolt) része is értesüljön az itteni dolgokról. A bejegyzés valószínűleg nem lesz túl irodalmi, igyekszem azonban annál informatívvá tenni. Na lássuk.
A nyár hihetetlenül gyorsan eltelt, de szerencsére (és Jacob folyamatos morgására) a jó idő még maradt egy kicsit. Itt persze szigorúan a hőmérsékletre kell gondolni, mert az eszméletlen magas páratartalmat jóindulattal sem lehet "jó idő"-nek nevezni. Igen, ragacsos, párás, fülledt idő van, ami itt, és Amerika közép-keleti részén egyáltalán nem ritka. Pedig a szél is fúj, de az sem segít. Ma például 26-27 fok van, és pára, nincs menekvés, az ember pillanatokon belül leizzad, ragad, akármit csinál. Ha meg egy kicsit hidegebb van, az sem sokkal jobb, akkor meg fázik ÉS izzad egyszerre, igazán remek kombináció. Az autó ablaka kívülről párásodik, a pocsolyák, fű, sár, nem száradnak, még szerencse, hogy legalább szárítógépünk, az van. Ezt leszámítva viszont panaszra nem lehet okom, nagyon nagyon napsütéses itt a klíma, olyan nincsen, hogy napokig, neadjisten hetekig szürke lenne az ég. Ha esik is reggel, sokszor délután már süt. És ha hűvös is van, akkor is nagyon sokszor ragyog a nap. Úgyhogy összességében azt hiszem, nem lehet panaszom az időjárásra. (Ráadásul idén marha meleg nyarunk volt, sokszor még éjjel se ment 25 fok alá a hőmérő higanyszála).
Az erkélyen érnek szépen a habanero paprikáim, a palántát annak idején a "világ legerősebb paprikája" címkével árulták, mit nekem csípős, rögtön meg is vettem. Két hete végre megérett az első paprika, szép sárga lett, le is szedtük. Egy-két napig csak nézegettem, majd jött a nagy elhatározás, vágjuk meg. Nagy óvatosan szeltem belőle egy picike szeletkét, azt aprócska kockákra vágtam, majd egyet óvatosan megnyaltam. Semmi. Megettem egy picike kockácskát, elrágcsáltam, majd csalódottan állapítottam meg, hogy kicsikét csípeget, de annyi az egész. Micsoda átverés gondoltam, vagy az is lehet, hogy nem érett meg teljesen? Néztem a paprikát, meg a vágást, micsoda izé ez, mérgesen megböktem a villával az erét, látom azt nem vágtam meg, majd megnyaltam a villát és ... és itt következett 15 percnyi szentségelés, levegőkapkodás, jajgatás, a lakásban található összes élelmiszer ellenméregként való tesztelése (hasztalanul). A kis piszok paprika millimolnyi csípős részecskéi nemcsak végigmarták a nyelvemet, hanem beásták magukat jó mélyre a szájpadlásomba is, öblögethettem én tejszínnel, rághattam kenyeret, ihattam vizet, falatokban falhattam a vajat, semmi nem segített. Nem túlzok, kb 5 percig levegőt alig kaptam, ahogy mondják, taknyom-nyálam összefolyt, 10 percig eszelősen róttam a köröket a konyhában változatos szitkokat sziszegve - Jacob legnagyobb derülésére. Körülbelül úgy 10-12 perc után enyhült egy kicsit a lángoló fájdalom a számban, de 15-20 percig tuti éreztem. Hihetetlen kis dög paprika. Enni nem ettünk többet belőle, a maradványok az erkélyen száradnak. Viszont kellene ötlet, hogy mit csináljak a növénykémen érésben lévő 5 másik paprikával. Lecsót talán nem kéne belőle főzni...
Van emellett szép piros csilipaprikám is, egy érett be abból, de van néhány növénykém, amin lassan növöget pár másik is, remélem még beérik mielőtt megjön az igazán rossz idő. Az már annyira nem volt durva, csak kicsit csípett, bele is kevertük a jóféle házi salsánkba. Paradicsomom is termett, eddig négy, de még van kettő a növényen, kiváncsi vagyok beérik-e még a tél előtt.

Múlt hétvégén Jacknek és Jannának segítettünk költözni, nemrég vettek egy lakást South Bostonban, a hétvégén vehették birtokba. Jól jött a Subarunk is, jó sok minden belefér, már tényleg kempingezni kellene mennünk vele: ha a hátsó üléseket lehajtjuk a csomagtartóban elférünk kényelmesen fekve. Durva. Nemigen használjuk ki a kocsi teljes kapacitását, eddig csak a kutya tesztelte a 4-évszakos "időjárástűrő" csomagtartó-gumiszőnyeget, a kedvenc hobbija továbbra is a hányás, ha vele együtt megyünk autózni valahova, ami 15 percnél messzebb van. De legalább már nem a hátsó ülésen utazik, ez jelentősen hozzájárul a kocsi tisztaságához. Ja igen, jön az ősz, a kutya ismételten agresszíven vedlik, az átlagos 5 nap helyett már 2 nap is elég ahhoz, hogy a 3x3 méteres szőnyegünket szép egyenletesen beborítsa kutyaszőrrel. Szerencsére a júniusban vásárolt új porszívó fantasztikusan működik.
Mi újdonság van még? Ja igen, a héten itt van Christian is a cégnél, így a srácok a szokásos 10-12 órás munkanap helyett kb 14 órákat dolgoznak, hiába no, ki kell használni, hogy nincsen több ezer kilométer és 6-7 óra időeltérés közöttük. Hétvégén viszont megyünk majd kirándulni, Rockportba, ha jól emlékszem a nevére, az egy tengerparti kis városka. Remélem jó idő lesz.
Hétvégenként főzni is szoktunk egyébként, pénteken jön mindig a zöldségcsomagunk, a bio-farmtól, aminek tagjai vagyunk és az év elején befizettünk az egész nyáron és ősszel hetente érkező friss, finom és szezonális zöldségadagunkra. Ami egyébként nem csak nagyon finom, vegyszermentes és full bio, hanem arra is jó, hogy különlegességeket is megkóstol az ember: mikor máskor ennék amúgy zsenge szójababot, céklalevelet, mindenféle leveles-zöldeket, édesköményt, aranycéklát vagy endíviát. Jó is lesz újra egy kis zöldséget enni, mert lassan már a könyökömön jön ki a hús: Jacob nemigen tud kis adagokat főzni, és vasárnap ír bárány-marha ragulevest főzött, körülbelül 20 emberre való adagot, még jut belőle holnapra is. Mondjuk én szerintem már nem fogok belőle enni és kész. Egye aki egy hadseregre főzött, én mindennap megettem a részemet, holnap már nem fogom. Viszont az almás pite, amit mellé sütött az valami fantasztikus lett, az sajnos ma reggel elfogyott, pedig azt enném még pár napig.
Mi van még? Már nem köhögök annyit és annyira, de ez a hörghurut féleség, amit összeszedtem elég makacs, nehezen bírok tőle megszabadulni. Pedig eszem derekasan az ACC-t (itt NAC-nek hívják, kapszula formátumban van és táplálékkiegészítőként áruljak), a vitaminokat meg néha még kamillateát is iszom. Na de majd elmúlik.
Más amúgy nincsen. Elkezdtünk mindketten a pár heti pihi után ismét edzeni, a novemberi tengerparti esküvő vészesen közeledik, úgyhogy én is tornázom-futok-jógázom becsületesen (kicsit még kelletlenül így az elején, de a kedv úgyis majd a gyakorlattal jön), Jacob pedig újra lejár a konditerembe (most biciklizni, mert a doki a térde miatt eltiltotta a kocogástól). A kutya is jó formában van, szerintem fogyott, Jacob szerint meg én mindig azt hiszem, hogy a kutya fogyott, szóval valószínűleg igazából nem fogyott. Na mindegy.
Hát ennyi mostanra, még csatolok gyorsan pár képet, aztán majd igyekszem írni még, ha lesz valami érdekes.
Képek itt:
http://picasaweb.google.hu/zita.domonkos/2010NehanyKepAhogyABlogbanIgertem#

egér III

Az egerünket szabadon engedtük. Pont.
Ennél többet csak az ügyvédem jelenlétében vagyok hajlandó mondani. Kéremkapcsoljaki.

egér II

Nos hát újabb fejlemények vannak egér témában. 

Szóval, csütörtök óta egyre többször láttuk a kis dögöt a lakásban, ráadásul péntek este rájöttünk, hogy a kutya kajás zsákja alul ki van rágva. ezzel egyidőben keresgélem a neten, és találtam is pár ötletet humánus egérfogó megoldásra. Úgyhogy kiadtuk magunkan a parancsot, szombat reggel zárható vödör és humánus egércsapda vásárlás a home depot-ban. 

Így is lett, a kutya kaja átkerült egy nagy zárható dobozba, két új egércsapda pedig kikerült a lakásba. Az egeret viszont ez nemigen hatotta meg. Szombat délután többször is láttuk (icike-picike!), az egérfogó dobozokat mind sorra elkerülte, és nem tudtuk elcsípni egész nap. Egyszer Jacob bekerítette, ott ült a sarokban. Agyonüthetem? -kérdezte, mondom ha nagyon muszáj, meg ha így látod jónak, hát üssed. Nem, csak ne az én cipőmmel. Persze mondani sem kell, hogy nem volt szíve agyonütni, így aztán csak a nyomát üthettük bottal. Majd aztán este megint előkerült, és egy rövid hajszolás után, amikor beszaladt a kutya itatótálja alá Jacobnak sikerült egy vödröt ráborítania. Előástunk egy nagy plexi doboztetőt (mostanában nem gyűjtögetek mindenféléket, de ez volt itthon. Igenis, egy nagy lapos plexi doboztető mindig jól jöhet otthon), alácsúsztattuk, majd Jacob egy ügyes mozdulattal megfordította, és a kisegér máris a vödör fenekén találta magát. 

Egészen aprócska kicsi egérke volt, ráadásul ahogy az itató tállal együtt fordítottuk a vödörbe, kicsit vizes is lett, igazi kis ázott verébkén ugrált felfelé a vödör alján. Fogtuk, és elkutyagoltunk vele a parkba, majd a bokroknál szabadon engedtük. 

Már-már egészen megkönnyebbültünk volna, ha körülbelül 15 percre rá, hogy visszaérkeztünk az üres vödörrel, nem  láttunk volna egy másik, egy jóval nagyobb egeret beszaladni a radiátor alá. Úgyhogy felkészültünk a trükk megismétlésére, de úgy látszik az öreg egér rutinosabb, nem is tudtuk kiugrasztani a rejtekhelyéről úgy, mint a kicsit.

Másnap reggel viszont ott várt a kellemetlen meglepetés, Jacob találta meg az elpusztult (nagy) egeret az egyik egérfogóban. Szegény, szomorú véget ért, de hát ezért tettük ki az egérfogót. Úgy hogy aztán reménykedtünk, hogy hogy ezzel aztán vége a történetnek. 

Persze a történetnek természetesen nem volt ezzel vége. Vasárnap délután ismét megpillantottunk egy kis piszok dögöt szaladni, gyors volt, mint a villám, Jacob nem tudta elcsípni a vödörrel. Pár perccel később viszont egérvinnyogást hallottam a konyhából, majd megláttuk a kis dögöt a kutyakajás vödör mellett lapulni. Jacob vette észre, hogy a szerencsétlen kis hülyének az egyik hátsó lábát elcsípte a csapda. Mit tegyünk, mit tegyünk - morfondíroztunk, szerencsétlen kis dög, a legjobb az neki, ha agyoncsapjuk. ...

...

Az elhatározást nagy összenézés követte, majd összebólintottunk ... és már hoztam is a munkáskesztyűt a szekrényből. Aki ismer minket, sejtheti, a történet végét. Igen, a  kis dög az erkélyen lábadozik a vödörben, kapott mazsolát, diót, kutyakaját és vizet, némi kis rongyot, wc-papír gurigát és vattacsomókat, hogy ne fázzon,meg megküldtem egy kis pránával is a biztonság kedvéért. Eszméletlenül cuki a piszok, ez is olyan gyerek egér lehet, mint amit tegnap szabadon engedtünk. Szóval persze eszünkbe sem jutott igazán agyonütni,  Jacob kiszabadította a lábát a munkáskesztyűt viselve, és azóta eggyel több állatunk van. Még nem tudjuk, mi lesz majd a sorsa, én abban reménykedem, hogy mivel fiatal egér, ezért majd csak  valamennyire meggyógyul, Jacob szerint meg úgyis elpusztul szerencsétlen hamarosan. Addig meg várakozó állásponton vagyunk. 

Sajnos a reményeinkkel ellentétben még nincs ezzel vége a történetnek, ma este Jacob látott még egyet (remélhetőleg nem a tegnapi talált haza). Agyoncsapós csapdát nem engedtem többet kirakni, úgyhogy most abban bízunk, hogy majd csak belemászik az elkapós dobozba a piszok. Tessék drukkolni.

Flóra és fauna

No hát kérem szépen, Jerry az egerünk. És nem ám olyan egyszerű ketrecben tartott házikedvenc, hanem igazi szabad, vad, szürke jószág. Bár valójában rossz-szág, mert összekakál mindent és össze-vissza járkál a konyhában éjjelente. Ejnye.

Szóval az úgy volt, hogy egyik este éppen kómásan vonszoltam magamat ki a konyhába, villany fel, lépek a csaphoz, hogy megtöltsem a csapnál a bögrémet, erre hirtelen az edényszárító mögül kiugrik egy kis szürke szőrös izé, végigszalad a konyhapulton, majd egy ugrással a tűzhely mögött terem. Egér, sikítom, Jacob kocog ki a szobából, hogy mi bajom. Egér, - ismétlem meg - épp most ugrott be a tűzhely mögé.

Persze aztán hiába próbáltuk húzkodni a tűzhelyet, az egér már árkon bokron túl járt. Egérfogó kell - döntött aztán Jacob, és hiába győzködtem - mégpedig hogy kölcsönözzünk inkább macskát valahonnan - kitartóan érvelt az ötlete mellett. Szerencsére aztán önként jelentkezett, hogy mint a férfi a házban akkor magára vállalja az egérfogás minden felelősségét (az eltakarítással együtt), így beleegyezésemmel másnap meg is vettük az egérfogókat.

Este aztán jóféle parmezán sajtkocka került a felhúzott csapdába. Aludni mentünk,én titkon drukkoltam az egereknek, hogy aznap nehogy véletlenül a konyhánkban járjanak, Jacob pedig lélekben felkészült a másnap reggeli egértetem eltakarításra.

Legnagyobb meglepetésünkre az egérfogó a következő reggel teljesen üres volt, minden értelemben. A sajtnak nyoma veszett, a csapda pedig ugyanúgy felhúzva, mint előző este. Biztosan túl jól tart a csapda, na majd holnap akkor lazábbra tesszük valahogy. Újabb sajt, újabb éjszaka. Másnap reggel a csapda megint üres volt. Harmadnap mással próbálkoztunk. Mogyoróvaj, mondja Jacob, az tuti beválik, azt nem tudja olyan gyorsan lecsippenteni. Kipróbáltuk. Három napon keresztül. Az egér vagy nem járt felénk akkor, vagy csak nem szereti a mogyoróvajat. És hiába tértünk vissza a sajthoz, úgy látszik a füstölt mozzarellát sem szereti. Abban sajnos nem reménykedem, hogy csak egyszerűen nem járt errefelé, mert akkor vajon ki hagyta az egérkakit a földön? 

Szóval próbálkozunk. De az egérfogónak azóta sem sikerült egeret megcsípnie. Csak a Jacob ujját. Egyszer. 

Legalább ilyen gazdag a növényvilágunk is. Szerencsére az erkélyen a növények (egy kivételével) túlélték a magyarországi nyaralásunkat, és szépen fejlődnek. Holnap vagy ma le is fogom tudni aratni a 2 szem paradicsomunkat, ami termett. A paprikám sajnos ledobálta a virágait, de ahogy néztem ma reggel, megint jönnek újak, talán van remény, hogy még  lesz paprikánk az idén. Nagyon bízom benne, annak ellenére, hogy minden sokkal lassabban érik meg nő, mint amit várnék. Na majd meglátjuk. 

Jerry

Lám, lám, csak sikerült kihúzni 2 hónapot anélkül, hogy írtam volna. Ejnye. De most itt vagyok, és újult erővel jelentkezem. Nem írtam eddig, mert igazából semmi érdekes nem történt, illetve persze azért történt, de nem tartottam arra érdemesnek, hogy írjak róla. Vagy egyszerűen csak lusta voltam. Valamelyik a kettő közül. Tessék választani, kinek melyik tetszik.
Az elmúlt 2 hónapban jártunk sokfelé, például 2 hetet otthon is voltam, szerencsére sok mindenkivel sikerült találkozni, és sikerült a kineziológia tanfolyamot is elvégezni, amit annyira szerettem volna. Aztán alig értem haza, már szedhettem össze is a kutyát (aki fenemód eltanulta Eliot barátjától az ugatást, kellett nekünk tacskónál nyaraltatnunk), majd rá két napra hazajött Jacob is és még aznap este (=éjjel) (=hajnalban, mert késett a gépük) megérkezett Molly és Arturo is a hosszú hétvégére.
Az érkezésükkel egy időben beállt a hőség is Bostonban, a múlt héten rekordhőmérsékleteket mértek, folyamatosan tűz a nap, és egy pár napja visszatért az itt tipikus ragacsos, párás idő is. Ehj. Engem persze ez annyira nem zavar, viszont Jacob kitartóan morog reggeltől estig, úgyhogy aztán múlt hét végén elfogyott a türelem, és így aztán Jacob (és üdvözült arccal) elment légkondicionálót venni. Azóta jó idő van itthon. És hogy miért Jerry a bejegyzés címe? A következő bejegyzésben majd megírom.

'boil-water' order: 'forrald fel a vizet' -rendelet

Kettészakadt egy fővezeték. 2 millió ember kényszerül vízforralásra.

Ilyesmit az ember általában csak a hírekben olvas, aztán vállat rándít, esetleg hümmög, majd napirendre tér felette. Kivéve, ha a éppen az érintett települések között találja a saját városának a nevét. Ekkor ugyanis egész més színben tűnnek fel az események.

Hét igen, kellemetlen, elég kellemetlen. Tőlünk nem messze, kb. 2 kilométerre kettétörött egy főági vízvezeték, millió gallonnyi víz ömlött a Charles folyóba, és hogy a vízmennyiség pótlásáról mihamarabb gondoskodjanak, és mivel a tartalék forrás/útvonal természetesen éppen karbantartás alatt van, a hatóságoknak  be kellett vetni az egyéb vízforrásokat: külszíni víztározókat, tavakat. Víz tehát van, csak éppen nem alkalmas közvetlen fogyasztásra. Minden érintett területen bevezették a vízforralási rendeletet. 

Forralni kell tehát a vizet legalább egy percig, mielőtt megisszuk, vagy fogat mosnánk vele, vagy akár a kutyának adnánk inni. Forralok tehát én is, a hűtőben hűl a tegnap este átforralt adag, egy fazék áll a fürdőben, egy másik fazék a tűzhelyen csücsül, a kancsó is tele hűlő vízzel (már amennyire egyszerű lehűlnie a 30 fokos lakásban). Szóval forralunk. Elég macerás. Boltba azóta viszont még nem mentünk, vizet nem vettünk, úgyhogy marad a forralt lehűtött víz, és a kutyának is átforralt vizet löttyintek a tálkájába, miközben azon révedezek, mennyire abszurd, hogy a piszoknak is ilyen vizet kell adni, amikor pontosan tudom, hogy minden koszt lenyal az utcán, és a kedvenc hobbija, hogy minden kakát megeszik séta közben, amikor éppen nem nézek oda. Nem baj, forralunk.
Képzeld el, hogy éppen forralt liba-kaka lebeg a hasadban, mondom Jacobnak, aki nincs elhűlve a gondolattól, és már bánja, hogy beszélgetésbe bonyolódott velem arról, hogy a tőlünk egy sarokra lévő víztározóból (ami körül kocogni szoktunk, és ahol Theodore kedvére ugathatja a vadlibákat) is származhat a víz, ami a csapból jön. Először is, leszűrjük a vízszűrőn, majd utána felforralod, szó sincs kakáról, morogja, én meg csak vihogok. Mit nekem libakaka.

Persze iszunk inkább mást, ha lehet. Például egy ilyen forró vasárnap délután, mint a  mai volt, sört. Kellemes, hűtő-hőmérsékletű, helyi főzésű söröcskét. Finom. És most már tényleg elkezdem végre valamikor a sörös blogomat is.