Március vége

Nna, hát a márciusnak már majdnem vége. Zazika betöltötte a héten a ..., hm..., hogy is? Szóval a 15 hetet. Lássuk csak, mi történt az elmúlt két hétben. 

Éppen most egy kicsi megfázással küzdünk, szerencsére nem nagyon komoly, de azért folyik az orra meg nyűgösebb is, mint szokott. Tegnap este előszedtem a bébi-tylanolt is, ez gyakorlatilag acetaminofen bébiknek, mert azt gyanítottam, fáj a füle. A doki kedden azt mondta a telefonba, hogy a megfázástól be lehet dugulva a füle is, ami elég fura meg kellemetlen érzés lehet, emiatt is piszkálhatja állandóan a fülét/arcát, és ha nagyon kényelmetlen neki, adjak neki egy kicsit, hátha jobban lesz. Szerencsére - lekopogom - láza nincs, úgyhogy remélem hamar rendbe jön majd. 

A héten tavaszi nagytakarításba is kezdtem, igaz, így a bébivel elég kis lépésekben megy. De azért haladok. Összegyűlt egy jó zsák ruha, amit majd el akarok vinni a vöröskereszthez (vagy valami hasonló helyre), meg kidobáltam egy csomó mindent. Megérkezett a porszívófej is, amit rendeltem, ezzel végre rendes hagyományos porszívóvá alakul át az amerikai típusú álló porszívóm, ami ugyan kényelmes és gyors, de a kutyaszőrhöz nem mindig elég erős. És az ágy alatti résszel sem lehet vele rendesen megbirkózni. 

Emellett meg átköltöztünk, mégpedig a Zazika a kiságyban hadművelet részeként. Mivel a kisasszony elég erős akaratú, így úgy tűnt, ha csak egyik napról a másikra a szokásos hálószobai kiskosárból a babaszobai kiságyba költöztetem át, akkor abból tuti nem lesz alvás, mint ahogy a nappali szundikból sem lett semmi az elején. Most már azért le-leteszem nappal is a kiságyban, és elalszik, ma már egy jó 10 percig is el-elnézegetett a kiságyban is, haladunk. Szóval én átköltöztem a bébiszobába, Jacob vissza a hálószobánkba, a Bumbi meg a kiságyban alszik már - egyelőre még a mózesben. De már ideje lesz, hogy kiköltözzön, mert lassan már nem fér el benne rendesen. 

Clevelandről meg a repülésről még mindig nem írtam, ejnye, de ami késik nem (mindig) múlik, szóval majd az is jön. Ezen kívül nagyobb hír nincs, azon kívül, hogy elromlott a nyomtatónk (de már úton a másik), végre ezer év óta először tökfőzeléket főztem fasírttal, és holnap meg kéne csinálnom a második adag juhtúrós pogit is a Clevelandben vett juhtúróból. De lehet inkább valami juhtúróval töltöttet csinálok. 

A héten megint lehűlt az idő, olyan 5-10 fok van, ami márciushoz nem rossz, de ahhoz képest, hogy múlt héten 28 fok volt és rövidgatyás idő, ez elég pocséknak tűnik. De talán már tényleg végleg itt a tavasz, és innentől már csak egyre melegebb lesz. 

 

Zárásul meg még egy-két kép gyorsan. 

Szundi a babakocsiban

Ketten a játszószőnyegen

Kukucs

 

Hello péntek

Na, itten vagyunk kérem szépen, jelentkezem végre, mert minden próbálkozás ellenére is eltelt vagy jó 2 hét amióta utoljára írtam. Tegnap meg ma magunk vagyunk a Bumbikkal, Jacob üzleti úton van Chicagóban, de ma este már jön haza szerencsére. Úgyhogy tegnap megtapasztalhattam, hogy milyen lehet az egyedülálló szülőknek (jó pocsék). Estére ugyanis még a legnagyobb birkatürelemmel megáldott ember is elfárad, és hát bizony ilyenkor derül ki, milyen jó is, hogy este a folyamatos ráfigyelést és foglalkozást igénylő bébit apja kezébe tudjam nyomni, "tessék, itt a lyányod, foglalkozzál vele egy kicsit". A zuhanyozást is úgy kellett időzíteni, hogy evés utánra essen, akkor ugyanis elvan egy kicsit magában is a hintájában, elnézegeti-elpüfölgeti a játékait egy jó 20 percig is akár. 

Most meg itthon vagyunk, kint meg most kezdett az eső esni, áldom az eszem, hogy a kutyát még időben levittük sétálni. Mi is történt még a héten? 

Talán a "legjelentősebb", hogy tegnap először hallottam Zazi babámat nevetni, olyan igazi rötyögőset. Eddig is mosolygott sokat, meg gagyogott is, de kacarászni még nem kacarászott, ez tegnap először történt meg, igen édes volt. :-)) A héten voltunk vásárolni is, vettem magamnak egy ruhácskát (persze csak olyat, amiből az ember a cicit könnyen ki tudja ficcenteni), vettem végre egy vajtartót (ipari mennyiségű vaj fogy nálunk többek között nekem köszönhetően, és utáltam már, hogy a csomagolópapírja mindig szétszakad), így most már szépen kulturáltan lehet a vajat fogyasztani. Tegnap megvolt az első kocsiban-etetés is, kisbarátnémmel találkoztam ebédre, aztán mi még utána még bementünk az egyik közeli boltba, ahol is a pénztárnál már igencsak nagy ordítást rendezett Zazi  kisasszony (persze nyilván olyankor, amikor ezren álltak sorba a pénztárnál), egy idő után mindenki minket nézett. Én meg igyekeztem egy buddha nyugalmával ringatni az üvöltő gyereket. Arra gondoltam, feleslegesen stresszelem magam, akinek nincs gyereke, az úgyse érti, akinek meg van, az meg úgyis tudja milyen amikor a bébi "köztéren" rí. Éhes volt már, és ilyenkor nincs az a cumi/gügyögés/ringatás, ami elhallgattatja. Korábban ilyenkor szélsebesen hazarohantunk, de egyrészt mivel múlt csütörtökön varrtam egy csinos kis cicitakaró rongyot (és ez jót tett az önbizalmamnak), másrészt meg arra gondoltam, hát használjuk már ki, hogy kétlábon járó non-stop gyorsétterem vagyok a gyereknek, így aztán befészkeltük magunkat a parkolóban álló kocsink anyósülésére, és ahogy kell meguzsonnáztunk. (én a frissen vásárolt vajaskekszet, bumbi meg a szokásos tejciét). 

Nem ez volt ám az első, hogy "nyilvános helyen" szoptattam, bár az első, hogy kocsiban. Nem is szórakoztam a cicitakaróval. Múlt héten nyílt rá alkalom a reptéren, de majd erről is írok. 

Közben meg fel-fel kell, hogy keljek, mert a Bumbika ébredezik, és kiköpi meg majd kéri a cumiját újra meg újra. Csak magamat hibáztathatom persze, mert aludt, kellett nekem megpiszkálnom. Ez amúgy vicces dolog, még korábban amikor arról hallottam, hogy vannak bizonyos túlaggódós anyák, akik a szépen alvó csecsemőt képesek felébreszteni, hogy lássák, lélegzik-e még, arra gondoltam, hogy ez mekkora ostobaság, én sosem leszek ilyen paranoid. Ja persze. Dehogynem. A fene gondolta, hogy egy békésen mélyen alvó, bebugyolált (tehát nem látod a mellkasát, hogy mozog-e) csecsemőről egyenesen lehetetlen megállapítani (legalábbis biztosan), hogy él-e vagy sem, így muszáj egy kicsit a nyakát az ujjunkkal megbirizgálni, vagy a kis nyakához a ruha alá dugni az ujjunkat, hogy csak éppen megmoccanjon. Csak nem tudom minek lepődök meg, hogy a bébi ezt nem mindig értékeli. Szóval paranoid lettem én is, de igyekszem a hormonokra fogni. Őrült dolog ez egyébként, tényleg sosem gondoltam volna, de az ember agya eléggé átalakul. Az egyik sokkolóan meglepő új tulajdonságom például, hogy bármelyik t időpillanatban 5 másodpercen belül azonosítani tudok 10+x számú veszély és sérülési lehetőséget, ami ott abban az adott helyen és pillanatban a bébit potenciálisan fenyegeti. Szóval most már belátom, az aggódás ellen nem lehet mit tenni, valószínűleg genetikailag van kódolva.

Ma egyébként elég jók vagyunk, délelőtt fél 11 van, és már sétáltunk, reggeliztünk, mindkét bumbi is evett, és az is kivételesen eszembe jutott, hogy Jacob kenyérkovász-kultúráját is megetessem. Igen, saját sourdough-bread starter kultúránk van, egy vermonti (vagy maine-i?) kenyér és lisztgyár saját élesztőgombája. Ez olyasmi, mint annak idején ha emlékeztek a barátságsüti volt, hehe, vagy a kefírgomba. Élő cucc, amit időnként etetni kell. Ezt például naponta víz és liszt keverékével. Tegnap reggel például elfelejtettem, és csak este kapott enni, remélem nem purcantottam ki. (bár ha arra gondolok - igen gusztustalan vagyok -  hogy például az élesztőgomba-fertőzést milyen marha nehéz kiirtani és kikúrálni, hát meglepődnék, ha ezt az élesztőtenyészetet meg ilyen könnyen ki lehetne dögleszteni). Szerencsére van egy másik adag a hűtőben (ha a hűtőben tartjuk, nem kell  ilyen gyakran etetni). A kultúra javára legyen mondva, Jacob isteni kenyeret tud sütni, talált egy receptet, amit követve teljesen pont olyan klassz kenyér készül itthon is, mint amit a profi pékségekben vesz az ember, ropogós-ruganyos-lyukacsos - majd csatolok képet (az ízét-állagát meg tessék hozzáképzelni).

Ja a héten szervizben is voltunk, a kocsit vittük a szokásos kötelezőre (ja és most jut eszembe, ott is ettünk a váróban. Na nem ez az új perverzióm, hogy minél bizarrabb helyeken szoptassak, csak nehéz kikerülni, ha az ember babája még 3-4 óránként eszik. Mentségünkre szolgáljon, hogy senki nem volt a váró azon foteles részénél, és háttal ülve a szalonnak amúgy sem látott senki, és az új rongyikánkat is használtuk. Meg amúgy is, itt törvény mondja, hogy a nők legálisan tehetik közszemlére a cicijüket minden államban, ha a bébijüket etetik, és nyilván persze tök természetes a dolog, csak azért mégis az emberbe ugye bele van nevelve, hogy ugye az illendőség, meg a szemérem, pedig hát tényleg, mekkora hülyeség is ez. Ha mindig csak itthon etetné az ember a bébijét, sosem tudna sehova sem menni.)

A cicitakaró egyébként nagy találmány, és eléggé egyszerű. A neten olyan jó 25-30 dollártól árulják, pedig csak egy darab rongy. Az akciós méteráruban vett könnyű kis szőtt pamutból még az extrán vett fűzőmerevítővel együtt is kábé max 8 dollárba kerülhetett az egész, így hogy magam varrtam. Egy nagy elfektetett téglalapot kell elképzelni, a felső hosszabb oldalának közepén egy olyan 30 centinyi merevítő alkotja a "lesőnyílást", a merevítő két szélénél meg egy pánt megy körbe a nyak köré. Ilyen.

Találtunk aztán két bébiruha turit is, igen megörültem neki, mert rá kellett jönnöm, a Zazinak nincsen igazából amolyan helyesebb kimenős ruckója. Ezek a rugdalózók édesek, de mégsem annyira prezentábilisak (ez létező szó vagy én találtam ki? ), meg aztán a jó idő is jön, így igen melegek is. Szerencsére kaptam kis helyes kord meg farmer kantáros nacit, meg kis napozót is. Komolyan mondom, édesebb cuccok voltak ott, mint amit újonnan lehet a boltban kapni, ráadásul tényleg potom áron. Tök ostobaság amúgy, most már a tavaszi-nyári cuccokat lehet a boltokban kapni, és amíg a kisfiú cuccok (ami nem rugdalózó) mind édes kis kantáros nacik, overallok meg kis mellényes pólócskák, addig a kislány cuccok (ami nem rugdalózó), az mind csak kis ruhácska bugyival. Én nem tudom, hogy hogy gondolják, aki próbált már 3 hónapost ruhácskában húzgálni, hát kész bénázás az egész, felcsúszik, begyűrődik, nincs ezeknek a ruhagyártóknak egy csepp esze sem. Amikor majd már szaladgálnak, akkor okés, hogy kisruha, de előtte? Szóval így kénytelenek vagyunk fiús cuccot hordani. De tessék megnézni, így rózsaszín hellokitty-s body-val (nem látszik) nem is olyan fiús, igaz?

"Ájfón"

Ma letöltöttem a telefonomra a blogger alkalmazást, aminek segítségével a telefonomról is tudok egyszerűen bejegyzést írni. Ezt is már azzal írom próbaképp, az ágyból, az éjjel kellős közepén - éljen a négy óránkénti etetés. De remélhetőleg így majd még többet fogok tudni írni. Hurrá.
Minden további helyett most inkább megyünk aludni, de hamarosan jelentkezem még.

Oltás után

Írok gyorsan, mielőtt a mai bejegyzés is elmaradna. Hiszen már megint több, mint egy hét telt el az utóbbi bejegyzés óta. Ami újság történt azóta: 

Hát ez a rotavírus szirup vakcina, ez bizony egy nyavalyás dolog. legalábbis meggyőződésem, hogy ez volt a leggonoszabb az összes közül. Szegény Kisbumbi elég hascsikarós volt tőle egy jó pár napig, a múlt héten volt egy-két kellemetlen napunk emiatt. Ráadásul ha a hasmars nem lett volna elég, szegénynek még jó kis refluxsza is lett tőle, de talán már ez is múlni látszik. Nem is értem, miért jó hogy szegény kéthónaposokat ilyen hamar ilyen sok szerrel oltják. 

Amúgy Zazika nagyon kis okos már. Most már le tudom tenni a hintába, és egy 10-15 percig elvan azzal, hogy nézegeti a játékait, ez újdonság, mert régebben egyáltalán nem érdekelte. A kezét is lassan kezdi megtanulni, persze még nem jött rá teljesen, mire való, de a cumit már kiválóan meg tudja fogni és kirántani a szájából, de mivel a precíziós mozgás és irányítás még nem megy, a visszatétel már nem megy ilyen zökkenőmentesen, mert a cumi vagy elfordul, vagy a szája mellé megy, vagy leesik, és ilyenkor jön a sírás. De érdekes, mert láttam már hogy próbálja a kiesett cumit valahogy a kezével visszakanalazni, de persze ez ritkán sikerül. 

A másik dolog, aminek örülünk, hogy végre alszik úgy is, hogy balra van fordítva a feje. A jobb oldalt még mindig jobban szereti, egy ideig aggódtam is, hogy sokszor csak arra fordította a fejét. Nem volt annyira vészes, mert arra rájöttünk, hogy tudja balra is fordítani, csak általában nem akarja. Azért mi még szerencsére egy kicsit okosabbak vagyunk nála, a trükk bevált: a kiskosarát megfordítottuk az ágyban, hogy ha anya felé akar fordulni, akkor kénytelen legyen balra nézni. A fene gondolta, hogy ennyire motiváló vagyok: a trükk meglepően működött. Most már legtöbbször balra fordított fejjel alszik.

Elkezdtünk gondolkodni azon is, hogy mikor és milyen napirendet vezessünk be, lassan majd ahogy nagyobbacska lesz, az is kellene. Most még csak úszunk az árral, amikor megéhezik, eszik, amikor elalszik, alszik, este is velünk van amíg mi nem megyünk aludni, de lassan majd be akarunk vezetni neki egy kiszámítható lefekvési rutint, állítólag az jót tesz a gyerekeknek. Persze ezt majd csak akkor fogom bevezetni, ha majd már végre a kiságyában alszik. Van egy tippem, kinek lesz ez az átmenet nehezebb :-). Annyira megszoktam már, hogy ott van mellettem éjjel, nem egyszerű hozzászokni a gondolathoz, hogy egy másik szobában fog aludni... jájj. Persze úgy jobb lesz majd mindenkinek hosszú távon, de ki gondolta, hogy ez ennyire nehéz szegény anyukáknak...

Zárásul még egy két kép: 

Hordozóban

Igen szeret rágcsálni, és most már szinte állandóan folyik a nyála. Remélem a foga még nem jön egy-két hónapig

A feketében a feje sokkal nagyobbnak látszik, mint amekkora:-)

In medias res

Elkezdem, mert valahol el kell kezdeni (vagyis újra kell kezdeni). És ha várnék addig, amíg szép stílusosan  az elejétől kezdve mesélném el a dolgokat, hát sose lenne a blogírásból igazából semmi sem. Úgyhogy a közepén kezdem. Szóval. 

Ma reggel a dokinál indítottunk, 2 hónapos nagyszervizzel. Igen, Zazikám már 2 hónapos, igazi nagylány. Anyai aggodalmaimat megcáfolva szépen növöget (kopp-kopp), már 59 centi és 5 kiló 20 deka! Nem csoda, hogy majd' leszakad a karom, miközben az autósülésben cipelem föl és le a lépcsőn. Ma oltásokat is kapott, méghozzá hármat, meg egy szirupot, ami a rotavírus ellen véd. Nagyon jól viselte, egy kis sírás azért volt, de hamar megnyugodott. Utána jutalmul (leginkább nekem jutalmul, hehe) elmentünk egyet vásárolni, vettünk néhány helyes leárazott hosszú ujjú bodyt, mert ami 4 darab van, az időnként kevés, a reggeli vulkánszerű kakikitöréseknek köszönhetően. (pedig már vettem egy számmal nagyobb pelust is éjjelre, hátha így nem kell majd minden hajnalban ruckót cserélni, de hiába...)

A legnagyobb izomba, tehát a kis combjába adták, egyikbe kettőt, a másikba meg egyet. Előtte még lemérték, milyen hosszú (23 és 1/4 col), mennyit nyom (11 font 8 uncia), és mekkora a fej körmérete (39cm) (vicces, ezt bezzeg centiméterben mérik). Szóval, 5 kiló 20 deka, és 59 centi. 
Nem tudom otthon hogy megy ez, itt egészen érdekesen vezetik. Van az orvosnak pár formanyomtatványa, grafikonja, amiken a kor függvényében látható a gyerekek átlag magassága és súlya. Tehát bejelölik a mért súlyt például az adott korhoz, és a grafikon megmutatja, hogy ez a súly az átlaghoz képest hol helyezkedik el. Zazi magasságra a 90-92%-hoz tartozik, tehát magasabb, mint a 2 hónapos lány bébik 90%-a, a testsúlya pedig a 70-75 percentilisben van (tehát nehezebb, mint a 2 hónapos lány bébik 70%-a, 30% a lánybébiknek pedig nehezebb nála). Érdekes.

Ami pedig még érdekes, hogy itt az USÁ-ban nem oltanak tbc ellen, amit úgy tudom otthon még mindig mindenki megkap. Viszont hepatitis B ellen meg rögtön már születéskor oltanak. A mostani kombóban mindenféle jó volt, a klasszikus mix: szamárköhögés, gyermekbénulás, torokgyík; ehhez jön még a tetanusz és a második hepatitis B oltás, a szirup pedig a rotavírus ellen van. Ez utóbbi állítólag a vezető ok, amiért a kisbabák és kisgyerekek kórházba kerülnek kiszáradással, a rota vírus ugyanis erős hasmenést okoz, és állítólag az USÁban a gyerekek nagy része 5 éves koráig átesik (átesett) a fertőzésen. Meg még valami baktérium ellen is volt valami a mixben, ami agyhártyagyulladást (is) okozhat. 

Ha még nem lenne ebből egyértelmű (és valaki esetleg nem tudná), decemberben egy új kis taggal bővült a családunk kicsi lányunk személyében. Azóta babázunk lelkesen, és ez az ok, ami miatt újra kezdem a blogírást. Hiszen az egy dolog, hogy magamról nem jelentek gyakran, ejnye, de nem nagy ügy. Viszont a nagyszülőket megfosztani az unokájukkal kapcsolatos történésektől, az bizony igazán nem lenne szép dolog. 
Végezetül még egy kép is: 

Fürdés után

Trallala, trallala

Hamarosan megújulunk :-)
Stay tuned

Megjött az ősz

A múlt heti gatyarohasztó hőség után a hétvégén megérkezett az igazi ősz, hűvös van, esik, fúj a szél. A hűvös annyira nem is probléma, az eső annál inkább: itt nálunk, ha esik, azt sosem függőlegesen teszi, nem tudom hogyan, de valahogy erre mifelénk mindig oldalról esik az eső. Ami nem jelent mást, mint hogy mindegy, van-e nálad esernyő vagy sem, bőrig fogsz ázni, a különbség csak annyi, hogy a hajad esetleg száraz marad. Csekély vigasz.

Viszont itt az évszaka ezzel együtt a sütőtöknek, a pitéknek és a jó tartalmas leveseknek is. A heti termésben is egyre több az őszi zöldség, így aztán hétvégenként mi is jó kis őszi ételeket sütünk-főzünk. Mint például tegnap is. Mint ahogy írtam a múltkor, Christian itt volt a héten, és mivel hétvégére is maradt, ezért szombaton a nap nagy részében dolgoztak a srácok, majd délután Jacob a doki tanácsának megfelelően (a térde miatt) biciklizni, én meg futni mentem (a közelgő tengerparti-esküvő miatt 8 kilométert róttam ki magamnak), este pedig Jacob régi, egyetemi cimborájával és a pasijával találkoztunk. Mind a ketten elég jó fejek, (mind a ketten matektanárok! :-) ), és nemrég költöztek Floridából Bostonba, megelégelve a sok nyugdíjast odalent, meg az ottani öreges mentalitást. Szóval ez volt szombaton, vasárnap pedig kirándulni mentünk, az innen egy kicsit északra levő Cape Annre (Anna-fok), Rockportba. Rockport egy csinos picike kis tengerparti város a félszigeten. Olyasmi, mint Szentendre otthon, (csak sokkal kisebb), a picinyke tengerparti városközpontja tele van csinos boltocskákkal, galériákkal, kézművesboltokkal, karamellázókkal. Sétáltunk, fényképeztünk, majd megebédeltünk: mi mást, mint New England clam chowdert, azaz Új Anglia kagylólevest, ami tejszínes-krémes sűrű leves apró kagylócskákkal és krumplival, nagyon finom. Tavasszal egyszer Jacob főzött is, nem is tudom, h feltettem-e a képeket róla.

Utána itthon pedig főztünk (Jacob főzött), előételnek paprikás-brokkolis frittattát (fogalmam-sincs-hogyan-írják), főételnek töltött tököt (acorn-squash - makk-tök :-), jól hangzik tudom, szerintem nincsen magyar neve még: http://en.wikipedia.org/wiki/Acorn_squash) és friss zöldsalátát, utána pedig sütőtükös pitét. Nagyon ízletes lett mind. Jacob főzött, közben pedig néztük a meccseket.
Errefelé a futballnak nagy keletje van. No nem a mi rendes focinknak, hanem az amerikai footballnak, amerikai focinak. Nem is csak keletje, hanem kultusza van, főleg délen, például Texas államban, ahol sokszor szinte az lehet az ember érzése, hogy minden, már a középiskolától kezdve, csak a foci körül forog. (Készült is róla egy sorozat, a Friday Night Lights, - Tiszta szívvel foci, egészen jó kis sorozat, ajánlom aki meg tudja szerezni/vagy ha otthon adják valahol  Tiszta szívvel foci). Ez országos szinten is le van osztva rendesen, hivatalosan pénteken csak középiskolai meccseket lehet adni a tévén, szombat az egyetemi foci napja, vasárnap és hétfőn pedig a profi meccseket lehet nézni - és ezek szerint is vannak a fontos meccsek. Azért szabályozták így, hogy még véletlenül se lehessen egymásnak konkurenciája. Szombaton tehát college football, vasárnap és hétfőn pedig a profi meccsek vannak. A profi foci évad nemrég kezdődött, összesen tizen- vagy huszonvalahány hétig tart, és előre le van osztva ki mikor játszik, minden héten egyet. Az egész utána pedig a Super Bowl-lal ér véget, ami az egész foci évad csúcspontja (http://hu.wikipedia.org/wiki/Super_Bowl). A legtöbb embernek van kedvenc csapata, és vasárnaponként szívesen öltöznek a csapatjuk színeibe. Csapatja az embereknek vagy családi tradíciók alapján van, vagy ha az nincs, akkor ha valahol sokáig lakik az ember, vagy ahova egyetmre jár, általában annak drukkol. Itt Bostonban (és a környéken) a New England Patriots az a csapat, akinek a legtöbben drukkolnak. Jacob - tradicionálisan - Cleveland Browns szurkoló, úgy mint ahogy apukája is. A Hesterman nagypapa Clevelandban lakik, apukája is ott nőtt fel, és bár ma már a családból egyedül a nagypapa lakik Ohioban, a család nagy része még ma is Browns szurkoló.
A focimeccsek általában párhuzamosan történnek, és sok bárban-kocsmában-étteremben-pubban általában vagy a helyi csapat meccsét, vagy valami érdekesebb meccset adnak. Nagy megörülés volt tehát, amikor is Jacob talált egy Browns-kocsmát a neten. Pár hete elhatároztuk, hogy megnézzük.
A "kocsma" egy ír pub a Longwood környéken, ami tőlünk kocsival kb. 10-15 percre van. Cleveland ebben az évben minden meccsét vasárnap délután egykor játssza. Mi is felöltöttük narancssárga és barna pólóinkat, és nagy reményekkel (legalábbis Jacob) érkeztünk a helyszínre, remélve, hogy a bárban a Cleveland meccs megy majd a tévén.  Én csak abban reménykedtem, hogy nem fognak különösen hülyének nézni minket a narancssárga cuccban, és remélhetőleg rajtunk kívül lesz pár lélek ebédidőben az alagsori kocsmában.
Az ajtón belépve fogadott minket a nagy meglepetés, a pub nemcsak hogy nem volt üres, de gyakorlatilag dugig volt vendégekkel, és szinte kivétel nélkül mindenki az ismerős narancssárga vagy a barna színű felsőbe volt öltözve. Nemcsak hogy mutatták a meccset, hanem a bárban minden tévén a Browns meccs ment.  Képzelhetitek a széles vigyort Jacob képén.Úgyhogy aztán mi is beleovadtunk a közönségbe, nagy nehezen találtunk ülőhelyet az egyik asztal el nem foglalt oldalához kéredzkedve, és nagy boldogan néztük végig a meccset. Igazán mókás módon a szünetben kiderült, hogy komoly kis bostoni cleveland brwons klub székhelye a kocsma, a klub vezetője mikrofonon át beszélt a lelkes vendégekhez a félidő szünetében, hirdetve a klubot, a harmadik negyed utáni sorsolást a tagok között, és éltetve a Browns csapatát. Vicces volt nagyon. Azt mondanom sem kell, hogy tagok lettünk, kaptunk szép narancssárga pólót is, feliratkoztunk az email listára. Persze panaszra nem lehet okom, a sör jó, a kajáik is finomak, mi más kell még egy jó vasárnap délutánhoz:-)
Nem lehet azonban minden vasárnap kocsmába menni, viszont mivel mindketten orrot-magasan-hordó kultúrsznobok vagyunk, ezért tévé előfizetésről, kábelről szó sem lehet nálunk. A széles, lapos LCD-nken tehát csak wii-zünk, filmeket nézünk a wiin keresztül a netflix-ről, vagy a laptopunkat rákötve a számítógépről. Foci viszont egyiken sincsen. Úgyhogy aztán múlt hétvégén beszereztünk egy digitális szobaantennát. (azt hiszem digitális, de ki tudja). Azóta van tévénk. Nem több, mint nagyjából 10 csatorna, semmi érdekes, de van, és ez annyit tesz, hogy nem kell elmenni itthonról, Jacob immár a kanapéról nézheti a focit. Vagy a konyhából, ha főz, általában ez utóbbi szokott lenni a felállás.
Apropó főzés. Ma valaki eszembe juttatta ( a facebookon) a székelykáposztát, úgyhogy délután óta azon spekulálok, melyik nap fogok azt főzni. Nyamm. Székelykáposzta. Milyen érdekes, hogy az ember fölnőtt korára hogy meg tud szeretni néhány olyan ételt, amit általánosban semmi pénzért meg nem evett volna. Főzni is fogok bizony a héten, remélem kapok hozzá jóféle savanyú káposztát.
További képek a picasan.  (  http://picasaweb.google.com/zita.domonkos/RockportMA# )