Érdekes dolog ez az arcmaszk viselés. Ahogy az ember Kelet-Ázsia felé közeledik (ahogy hallottam), egyre inkább nagyobb és nagyobb az aránya az arcmaszkot viselő embereknek. Innen lehet például már messziről látni, hogy mely gépek mennek Japánba (Koreába, Taiwanra, Hong-Kongba stb stb.). Az influenza miatt? H1N1? Vagy a szmog? Esetleg csak a potenciális szagok elkerülése érdekében? Ki tudja, miért hordják, de hordják, az utcán, a metrón, a plázákban, hordja a vámos, a bolti eladó, a postás és a taxisok is. A legelső időkben nagyon zavaró, de aztán amikor az ember megszokja, már fel sem tűnik. Arcmaszk egyébként minden boltban, drogériában, éjjelnappaliban kapható, mint nálunk a rágó vagy a zsepi. Aki akarja, kipróbálhatja.
Én bizony nem tartok a vírusoktól, főként pedig mindennél jobban szeretek szabadon levegőt venni, arcmaszk így szóba sem jöhetett nálam, de a repülőn az utasok fele biztosan viselte. Van, aki abban aludt. Így meg sem lepődtem, amikor a reptérre megérkezve arcmaszkos dolgozók terelgették a népet az arcmaszkos határőrökhöz, majd a bőröndöket összeszedve (igen, megint letörték a fülét, amit megszereltem a múltkor) az arcmaszkos vámosok után ki-, vagyis bejutottunk végre hivatalosan Japánba.
Itt ért a meglepetés, mégpedik Mr Kuwashima Úr személyében, aki Jacob kvázi japán kollégája. Egy kb. vállamig érő, 80-as éveiben járó, de 60-nak sem kinéző bácsit tessék elképzelni, aki egy 40 éves dinamizmusával ragadta meg rögtön a bőröndömet a bemutatkozás és az üdvözlés után, majd a parkolóházba álló csillogófekete Lexusához terelt minket, és elindultunk Tokió felé. Nem számítottunk rá, hogy valaki is várni fog minket, és bár egy egész napos út után fárasztó az udvariaskodás és az üzleti hangnemű csevej, azért eléggé jól esett, hogy viszonylag gyorsan és egyszerűen a hotelhez értünk. Rendes tőle, hogy kijött értünk, bár ne felejtsük el, hogy az öreg egy igazi rabszolgahajcsár, ha munkáról van szó. Jacobnak ez alkalommal sem volt nyaralás a Japán tartózkodása - de erről majd később.
Szombat hajnalban indultunk, vasárnap este érkeztünk, a sok repülő-élelem után úgy döntöttünk, igazán megérdemlünk valami rendes vacsorát. Egy közeli sushi étteremben megtömtük a hasunkat, és - legalábbis részemről - nagy várakozással és egy nagy alvással indultunk neki a hétnek.
Én bizony nem tartok a vírusoktól, főként pedig mindennél jobban szeretek szabadon levegőt venni, arcmaszk így szóba sem jöhetett nálam, de a repülőn az utasok fele biztosan viselte. Van, aki abban aludt. Így meg sem lepődtem, amikor a reptérre megérkezve arcmaszkos dolgozók terelgették a népet az arcmaszkos határőrökhöz, majd a bőröndöket összeszedve (igen, megint letörték a fülét, amit megszereltem a múltkor) az arcmaszkos vámosok után ki-, vagyis bejutottunk végre hivatalosan Japánba.
Itt ért a meglepetés, mégpedik Mr Kuwashima Úr személyében, aki Jacob kvázi japán kollégája. Egy kb. vállamig érő, 80-as éveiben járó, de 60-nak sem kinéző bácsit tessék elképzelni, aki egy 40 éves dinamizmusával ragadta meg rögtön a bőröndömet a bemutatkozás és az üdvözlés után, majd a parkolóházba álló csillogófekete Lexusához terelt minket, és elindultunk Tokió felé. Nem számítottunk rá, hogy valaki is várni fog minket, és bár egy egész napos út után fárasztó az udvariaskodás és az üzleti hangnemű csevej, azért eléggé jól esett, hogy viszonylag gyorsan és egyszerűen a hotelhez értünk. Rendes tőle, hogy kijött értünk, bár ne felejtsük el, hogy az öreg egy igazi rabszolgahajcsár, ha munkáról van szó. Jacobnak ez alkalommal sem volt nyaralás a Japán tartózkodása - de erről majd később.
Szombat hajnalban indultunk, vasárnap este érkeztünk, a sok repülő-élelem után úgy döntöttünk, igazán megérdemlünk valami rendes vacsorát. Egy közeli sushi étteremben megtömtük a hasunkat, és - legalábbis részemről - nagy várakozással és egy nagy alvással indultunk neki a hétnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése