Függönyt veszünk, bizony, mégpedig a gyerekszobába. No nem az eddig rejtve maradt lakberendezői énem tört ki, hanem egyszerűen szükségünk van rá a túlélésünk érdekében.
A kisasszony ugyanis a tyúkokkal kel. Jön az 5 óra, feljön a nap odakünn, énekelnek a madarak, Bumbi pedig ébred és boldogan csiripel a kiságyában. Ez még nem is lenne baj, csakhogy ez a boldog egyedül csiripelés ez egy jó 10-15 perc múlva már unalmassá válik, Őbumbisága úgy dönt, hogy mennyivel sokkal érdekesebb lenne, ha lenne egy kis társasága is, viszont mivel baráti köre egyelőre még nem túl széles, így ez a társaság az én lennék. Jön tehát a kiabálás sírás-rívás: jöjjön anya, vegyen fel, vagy legalábbis szórakoztasson néhány bukfenccel vagy balettgyakorlattal, esetleg cipeljen körbe egyet a lakásban. No de anya, -aki nem fekszik a tyúkokkal és különben is képes lenne napi 10 órákat minden gond nélkül aludni - egyáltalán nem találja a hajnal ötkor kelést ennyire viccesnek, még akkor sem, ha Bumbi a legédesebb madárcsiripelős vigyorával kacag a képébe.
Sötétítőt veszünk tehát, mégpedig olyat, ami speckós, kiszűri a napsugarakat, sőt, a hőt is, ami jól jön majd nyáron a nagy melegben, és télen sem árt azért a bumbiszobának, ami a lakás leghidegebb szobája. Meg is rendeltem már, remélem hamar megérkezik. Egy jó sötétítő ugyanis elvileg órákkal tudja meghosszabbítani a kis pacsirták alvásidejét, ráadásul esténként is egyre később lesz sötét, Bumbi meg világos nappal annyira nem akar aludni menni. Nagy reményeket fűzök tehát a sötétítőhöz, aztán majd meglátjuk, hogy válik be.
Egyelőre ennyi. Majd megírom, ha van valami újdonság. Most meg megyek pakolni, mert megyünk egyet kirándulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése