Japán - 1. rész

Becuccoltunk és elhelyezkedtünk kényelmesen* a repülőn, és felkészültünk lelkileg a 14 órás repülésre**. Igen, ez már egy másik repülőút.

*már amennyire kényelmesen egy repülőn el lehet helyezkedni
**már amennyire egy 14 órás repülésre fel lehet lelkileg készülni

A világért sem akarok panaszkodni, de 14 óra hosszú idő. Sokkal hosszabb, mint gondoljuk. Nem, nem, még annál is hosszabb. Amikor az ember már megnézte a negyedik 2-órás filmet, megetették, megitatták, pisilt, óránként egyszer felhúzta az ablakocskán az árnyékolót, hogy kipillantson és megállapítsa, hogy még mindig vakítóan tűz a nap, járkált, olvasott, megunta az életét is...akkor is marad még hátra kb. úgy négy óra. A szeme majd kiesik a szárazságtól és vörös, mint a húsvéti nyúlé. A legjobb ilyenkor aludni. Mármint annak, aki tud ülve.

Sajnos, én nem tartozom ez utóbbi táborba. Az USA-Japán utat természetesen azért túl lehet élni, de mindig kellemetlen kifacsart citromként érkezni egy vadidegen országba, még akkor is, ha az olyan (számunkra) egzotikus hely, mint Japán. Ami ráadásul nagyon takaros is.

Japán első megpillantásra sokkal inkább hasonlított egy terepasztalra, mint bármelyik más ország, ahova eddig a levegőből érkeztem. Kicsi csinos erőcskék, kicsi csinos mezőcskék, sárga dombocskák, minden nem erdővel borított terület takarosan felkockázva, és rengeteg golfpálya. Számomra meglepő módon nem csak a golf, hanem a baseball is igencsak népszerű játék erre felé, vicces, mert ahányan megtudták, hogy Bostonból jöttünk rögtön felemlegették annak a japán játékosnak a nevét, aki itt játszik. Hogy hol, nem tudom, meg kellene kérdeznem Jacobot, ő kívülről tudja az ilyesmit. (Főleg a focit, az amerikait. Meg a baseballt. És a kosárlabdát is nagyjából.)
Szóval így érkeztünk meg Narita reptérre, ami úgy kb. egy órányira van Tokiótól. Már csak a hotelünk közvetéen közelében lévő állomásnál megálló Friendly Airport Limousine (senkit ne tévesszen meg a neve, ez csak egy egyszerű buszjárat neve) járat indulási pontját kellett megkeresnünk, viszont az útunk valójában egészen másként alakult.

Viszont most itt már éjfél van, aludni kell, majd holnap folytatom Maine-ből, addig meg mindenki bírja ki, itt a repcsin fogyasztott fincsi japán sör képe cserébe:

Kampai!