Az elmúlt 2 hónapra ugyancsak a "vagy nem jelentkezik" rész volt érvényes a blogom címéből, így aztán most úgy gondoltam, összekapom egy kicsit magamat, és írok egy cseppet hogylétünkről, hogy a családom és barátaim Magyarországon maradt (sajnos általam kissé elhanyagolt) része is értesüljön az itteni dolgokról. A bejegyzés valószínűleg nem lesz túl irodalmi, igyekszem azonban annál informatívvá tenni. Na lássuk.
A nyár hihetetlenül gyorsan eltelt, de szerencsére (és Jacob folyamatos morgására) a jó idő még maradt egy kicsit. Itt persze szigorúan a hőmérsékletre kell gondolni, mert az eszméletlen magas páratartalmat jóindulattal sem lehet "jó idő"-nek nevezni. Igen, ragacsos, párás, fülledt idő van, ami itt, és Amerika közép-keleti részén egyáltalán nem ritka. Pedig a szél is fúj, de az sem segít. Ma például 26-27 fok van, és pára, nincs menekvés, az ember pillanatokon belül leizzad, ragad, akármit csinál. Ha meg egy kicsit hidegebb van, az sem sokkal jobb, akkor meg fázik ÉS izzad egyszerre, igazán remek kombináció. Az autó ablaka kívülről párásodik, a pocsolyák, fű, sár, nem száradnak, még szerencse, hogy legalább szárítógépünk, az van. Ezt leszámítva viszont panaszra nem lehet okom, nagyon nagyon napsütéses itt a klíma, olyan nincsen, hogy napokig, neadjisten hetekig szürke lenne az ég. Ha esik is reggel, sokszor délután már süt. És ha hűvös is van, akkor is nagyon sokszor ragyog a nap. Úgyhogy összességében azt hiszem, nem lehet panaszom az időjárásra. (Ráadásul idén marha meleg nyarunk volt, sokszor még éjjel se ment 25 fok alá a hőmérő higanyszála).
Az erkélyen érnek szépen a habanero paprikáim, a palántát annak idején a "világ legerősebb paprikája" címkével árulták, mit nekem csípős, rögtön meg is vettem. Két hete végre megérett az első paprika, szép sárga lett, le is szedtük. Egy-két napig csak nézegettem, majd jött a nagy elhatározás, vágjuk meg. Nagy óvatosan szeltem belőle egy picike szeletkét, azt aprócska kockákra vágtam, majd egyet óvatosan megnyaltam. Semmi. Megettem egy picike kockácskát, elrágcsáltam, majd csalódottan állapítottam meg, hogy kicsikét csípeget, de annyi az egész. Micsoda átverés gondoltam, vagy az is lehet, hogy nem érett meg teljesen? Néztem a paprikát, meg a vágást, micsoda izé ez, mérgesen megböktem a villával az erét, látom azt nem vágtam meg, majd megnyaltam a villát és ... és itt következett 15 percnyi szentségelés, levegőkapkodás, jajgatás, a lakásban található összes élelmiszer ellenméregként való tesztelése (hasztalanul). A kis piszok paprika millimolnyi csípős részecskéi nemcsak végigmarták a nyelvemet, hanem beásták magukat jó mélyre a szájpadlásomba is, öblögethettem én tejszínnel, rághattam kenyeret, ihattam vizet, falatokban falhattam a vajat, semmi nem segített. Nem túlzok, kb 5 percig levegőt alig kaptam, ahogy mondják, taknyom-nyálam összefolyt, 10 percig eszelősen róttam a köröket a konyhában változatos szitkokat sziszegve - Jacob legnagyobb derülésére. Körülbelül úgy 10-12 perc után enyhült egy kicsit a lángoló fájdalom a számban, de 15-20 percig tuti éreztem. Hihetetlen kis dög paprika. Enni nem ettünk többet belőle, a maradványok az erkélyen száradnak. Viszont kellene ötlet, hogy mit csináljak a növénykémen érésben lévő 5 másik paprikával. Lecsót talán nem kéne belőle főzni...
Van emellett szép piros csilipaprikám is, egy érett be abból, de van néhány növénykém, amin lassan növöget pár másik is, remélem még beérik mielőtt megjön az igazán rossz idő. Az már annyira nem volt durva, csak kicsit csípett, bele is kevertük a jóféle házi salsánkba. Paradicsomom is termett, eddig négy, de még van kettő a növényen, kiváncsi vagyok beérik-e még a tél előtt.
Múlt hétvégén Jacknek és Jannának segítettünk költözni, nemrég vettek egy lakást South Bostonban, a hétvégén vehették birtokba. Jól jött a Subarunk is, jó sok minden belefér, már tényleg kempingezni kellene mennünk vele: ha a hátsó üléseket lehajtjuk a csomagtartóban elférünk kényelmesen fekve. Durva. Nemigen használjuk ki a kocsi teljes kapacitását, eddig csak a kutya tesztelte a 4-évszakos "időjárástűrő" csomagtartó-gumiszőnyeget, a kedvenc hobbija továbbra is a hányás, ha vele együtt megyünk autózni valahova, ami 15 percnél messzebb van. De legalább már nem a hátsó ülésen utazik, ez jelentősen hozzájárul a kocsi tisztaságához. Ja igen, jön az ősz, a kutya ismételten agresszíven vedlik, az átlagos 5 nap helyett már 2 nap is elég ahhoz, hogy a 3x3 méteres szőnyegünket szép egyenletesen beborítsa kutyaszőrrel. Szerencsére a júniusban vásárolt új porszívó fantasztikusan működik.
Mi újdonság van még? Ja igen, a héten itt van Christian is a cégnél, így a srácok a szokásos 10-12 órás munkanap helyett kb 14 órákat dolgoznak, hiába no, ki kell használni, hogy nincsen több ezer kilométer és 6-7 óra időeltérés közöttük. Hétvégén viszont megyünk majd kirándulni, Rockportba, ha jól emlékszem a nevére, az egy tengerparti kis városka. Remélem jó idő lesz.
Hétvégenként főzni is szoktunk egyébként, pénteken jön mindig a zöldségcsomagunk, a bio-farmtól, aminek tagjai vagyunk és az év elején befizettünk az egész nyáron és ősszel hetente érkező friss, finom és szezonális zöldségadagunkra. Ami egyébként nem csak nagyon finom, vegyszermentes és full bio, hanem arra is jó, hogy különlegességeket is megkóstol az ember: mikor máskor ennék amúgy zsenge szójababot, céklalevelet, mindenféle leveles-zöldeket, édesköményt, aranycéklát vagy endíviát. Jó is lesz újra egy kis zöldséget enni, mert lassan már a könyökömön jön ki a hús: Jacob nemigen tud kis adagokat főzni, és vasárnap ír bárány-marha ragulevest főzött, körülbelül 20 emberre való adagot, még jut belőle holnapra is. Mondjuk én szerintem már nem fogok belőle enni és kész. Egye aki egy hadseregre főzött, én mindennap megettem a részemet, holnap már nem fogom. Viszont az almás pite, amit mellé sütött az valami fantasztikus lett, az sajnos ma reggel elfogyott, pedig azt enném még pár napig.
Mi van még? Már nem köhögök annyit és annyira, de ez a hörghurut féleség, amit összeszedtem elég makacs, nehezen bírok tőle megszabadulni. Pedig eszem derekasan az ACC-t (itt NAC-nek hívják, kapszula formátumban van és táplálékkiegészítőként áruljak), a vitaminokat meg néha még kamillateát is iszom. Na de majd elmúlik.
Más amúgy nincsen. Elkezdtünk mindketten a pár heti pihi után ismét edzeni, a novemberi tengerparti esküvő vészesen közeledik, úgyhogy én is tornázom-futok-jógázom becsületesen (kicsit még kelletlenül így az elején, de a kedv úgyis majd a gyakorlattal jön), Jacob pedig újra lejár a konditerembe (most biciklizni, mert a doki a térde miatt eltiltotta a kocogástól). A kutya is jó formában van, szerintem fogyott, Jacob szerint meg én mindig azt hiszem, hogy a kutya fogyott, szóval valószínűleg igazából nem fogyott. Na mindegy.
Hát ennyi mostanra, még csatolok gyorsan pár képet, aztán majd igyekszem írni még, ha lesz valami érdekes.
Képek itt:
http://picasaweb.google.hu/zita.domonkos/2010NehanyKepAhogyABlogbanIgertem#
