Na, itten vagyunk kérem szépen, jelentkezem végre, mert minden próbálkozás ellenére is eltelt vagy jó 2 hét amióta utoljára írtam. Tegnap meg ma magunk vagyunk a Bumbikkal, Jacob üzleti úton van Chicagóban, de ma este már jön haza szerencsére. Úgyhogy tegnap megtapasztalhattam, hogy milyen lehet az egyedülálló szülőknek (jó pocsék). Estére ugyanis még a legnagyobb birkatürelemmel megáldott ember is elfárad, és hát bizony ilyenkor derül ki, milyen jó is, hogy este a folyamatos ráfigyelést és foglalkozást igénylő bébit apja kezébe tudjam nyomni, "tessék, itt a lyányod, foglalkozzál vele egy kicsit". A zuhanyozást is úgy kellett időzíteni, hogy evés utánra essen, akkor ugyanis elvan egy kicsit magában is a hintájában, elnézegeti-elpüfölgeti a játékait egy jó 20 percig is akár.
Most meg itthon vagyunk, kint meg most kezdett az eső esni, áldom az eszem, hogy a kutyát még időben levittük sétálni. Mi is történt még a héten?
Talán a "legjelentősebb", hogy tegnap először hallottam Zazi babámat nevetni, olyan igazi rötyögőset. Eddig is mosolygott sokat, meg gagyogott is, de kacarászni még nem kacarászott, ez tegnap először történt meg, igen édes volt. :-)) A héten voltunk vásárolni is, vettem magamnak egy ruhácskát (persze csak olyat, amiből az ember a cicit könnyen ki tudja ficcenteni), vettem végre egy vajtartót (ipari mennyiségű vaj fogy nálunk többek között nekem köszönhetően, és utáltam már, hogy a csomagolópapírja mindig szétszakad), így most már szépen kulturáltan lehet a vajat fogyasztani. Tegnap megvolt az első kocsiban-etetés is, kisbarátnémmel találkoztam ebédre, aztán mi még utána még bementünk az egyik közeli boltba, ahol is a pénztárnál már igencsak nagy ordítást rendezett Zazi kisasszony (persze nyilván olyankor, amikor ezren álltak sorba a pénztárnál), egy idő után mindenki minket nézett. Én meg igyekeztem egy buddha nyugalmával ringatni az üvöltő gyereket. Arra gondoltam, feleslegesen stresszelem magam, akinek nincs gyereke, az úgyse érti, akinek meg van, az meg úgyis tudja milyen amikor a bébi "köztéren" rí. Éhes volt már, és ilyenkor nincs az a cumi/gügyögés/ringatás, ami elhallgattatja. Korábban ilyenkor szélsebesen hazarohantunk, de egyrészt mivel múlt csütörtökön varrtam egy csinos kis cicitakaró rongyot (és ez jót tett az önbizalmamnak), másrészt meg arra gondoltam, hát használjuk már ki, hogy kétlábon járó non-stop gyorsétterem vagyok a gyereknek, így aztán befészkeltük magunkat a parkolóban álló kocsink anyósülésére, és ahogy kell meguzsonnáztunk. (én a frissen vásárolt vajaskekszet, bumbi meg a szokásos tejciét).
Nem ez volt ám az első, hogy "nyilvános helyen" szoptattam, bár az első, hogy kocsiban. Nem is szórakoztam a cicitakaróval. Múlt héten nyílt rá alkalom a reptéren, de majd erről is írok.
Közben meg fel-fel kell, hogy keljek, mert a Bumbika ébredezik, és kiköpi meg majd kéri a cumiját újra meg újra. Csak magamat hibáztathatom persze, mert aludt, kellett nekem megpiszkálnom. Ez amúgy vicces dolog, még korábban amikor arról hallottam, hogy vannak bizonyos túlaggódós anyák, akik a szépen alvó csecsemőt képesek felébreszteni, hogy lássák, lélegzik-e még, arra gondoltam, hogy ez mekkora ostobaság, én sosem leszek ilyen paranoid. Ja persze. Dehogynem. A fene gondolta, hogy egy békésen mélyen alvó, bebugyolált (tehát nem látod a mellkasát, hogy mozog-e) csecsemőről egyenesen lehetetlen megállapítani (legalábbis biztosan), hogy él-e vagy sem, így muszáj egy kicsit a nyakát az ujjunkkal megbirizgálni, vagy a kis nyakához a ruha alá dugni az ujjunkat, hogy csak éppen megmoccanjon. Csak nem tudom minek lepődök meg, hogy a bébi ezt nem mindig értékeli. Szóval paranoid lettem én is, de igyekszem a hormonokra fogni. Őrült dolog ez egyébként, tényleg sosem gondoltam volna, de az ember agya eléggé átalakul. Az egyik sokkolóan meglepő új tulajdonságom például, hogy bármelyik t időpillanatban 5 másodpercen belül azonosítani tudok 10+x számú veszély és sérülési lehetőséget, ami ott abban az adott helyen és pillanatban a bébit potenciálisan fenyegeti. Szóval most már belátom, az aggódás ellen nem lehet mit tenni, valószínűleg genetikailag van kódolva.
Ma egyébként elég jók vagyunk, délelőtt fél 11 van, és már sétáltunk, reggeliztünk, mindkét bumbi is evett, és az is kivételesen eszembe jutott, hogy Jacob kenyérkovász-kultúráját is megetessem. Igen, saját sourdough-bread starter kultúránk van, egy vermonti (vagy maine-i?) kenyér és lisztgyár saját élesztőgombája. Ez olyasmi, mint annak idején ha emlékeztek a barátságsüti volt, hehe, vagy a kefírgomba. Élő cucc, amit időnként etetni kell. Ezt például naponta víz és liszt keverékével. Tegnap reggel például elfelejtettem, és csak este kapott enni, remélem nem purcantottam ki. (bár ha arra gondolok - igen gusztustalan vagyok - hogy például az élesztőgomba-fertőzést milyen marha nehéz kiirtani és kikúrálni, hát meglepődnék, ha ezt az élesztőtenyészetet meg ilyen könnyen ki lehetne dögleszteni). Szerencsére van egy másik adag a hűtőben (ha a hűtőben tartjuk, nem kell ilyen gyakran etetni). A kultúra javára legyen mondva, Jacob isteni kenyeret tud sütni, talált egy receptet, amit követve teljesen pont olyan klassz kenyér készül itthon is, mint amit a profi pékségekben vesz az ember, ropogós-ruganyos-lyukacsos - majd csatolok képet (az ízét-állagát meg tessék hozzáképzelni).
Ja a héten szervizben is voltunk, a kocsit vittük a szokásos kötelezőre (ja és most jut eszembe, ott is ettünk a váróban. Na nem ez az új perverzióm, hogy minél bizarrabb helyeken szoptassak, csak nehéz kikerülni, ha az ember babája még 3-4 óránként eszik. Mentségünkre szolgáljon, hogy senki nem volt a váró azon foteles részénél, és háttal ülve a szalonnak amúgy sem látott senki, és az új rongyikánkat is használtuk. Meg amúgy is, itt törvény mondja, hogy a nők legálisan tehetik közszemlére a cicijüket minden államban, ha a bébijüket etetik, és nyilván persze tök természetes a dolog, csak azért mégis az emberbe ugye bele van nevelve, hogy ugye az illendőség, meg a szemérem, pedig hát tényleg, mekkora hülyeség is ez. Ha mindig csak itthon etetné az ember a bébijét, sosem tudna sehova sem menni.)
A cicitakaró egyébként nagy találmány, és eléggé egyszerű. A neten olyan jó 25-30 dollártól árulják, pedig csak egy darab rongy. Az akciós méteráruban vett könnyű kis szőtt pamutból még az extrán vett fűzőmerevítővel együtt is kábé max 8 dollárba kerülhetett az egész, így hogy magam varrtam. Egy nagy elfektetett téglalapot kell elképzelni, a felső hosszabb oldalának közepén egy olyan 30 centinyi merevítő alkotja a "lesőnyílást", a merevítő két szélénél meg egy pánt megy körbe a nyak köré.
Ilyen.Találtunk aztán két bébiruha turit is, igen megörültem neki, mert rá kellett jönnöm, a Zazinak nincsen igazából amolyan helyesebb kimenős ruckója. Ezek a rugdalózók édesek, de mégsem annyira prezentábilisak (ez létező szó vagy én találtam ki? ), meg aztán a jó idő is jön, így igen melegek is. Szerencsére kaptam kis helyes kord meg farmer kantáros nacit, meg kis napozót is. Komolyan mondom, édesebb cuccok voltak ott, mint amit újonnan lehet a boltban kapni, ráadásul tényleg potom áron. Tök ostobaság amúgy, most már a tavaszi-nyári cuccokat lehet a boltokban kapni, és amíg a kisfiú cuccok (ami nem rugdalózó) mind édes kis kantáros nacik, overallok meg kis mellényes pólócskák, addig a kislány cuccok (ami nem rugdalózó), az mind csak kis ruhácska bugyival. Én nem tudom, hogy hogy gondolják, aki próbált már 3 hónapost ruhácskában húzgálni, hát kész bénázás az egész, felcsúszik, begyűrődik, nincs ezeknek a ruhagyártóknak egy csepp esze sem. Amikor majd már szaladgálnak, akkor okés, hogy kisruha, de előtte? Szóval így kénytelenek vagyunk fiús cuccot hordani. De tessék megnézni, így rózsaszín hellokitty-s body-val (nem látszik) nem is olyan fiús, igaz?
