május vége

Itt vagyunk megint, megint eltelt 2 hét és mindjárt vége a májusnak! A hónap vége igazi nyári jói dővel köszöntött ránk, jó kis gatyarohasztó hőség van, éljen. Hosszú hétvége volt itt is a legutóbbi, no nem a pünkösd, hanem a Memorial Day miatt, ami ilyen katonai izé nap, emlékezünk a hősökre és az elesettekre. 

Mi meg itthon voltunk, igen jó hamar eltelt ez a 3 nap, pedig sok mindent nem csináltunk. Sütögettünk az erkélyen, kisbaba-látogatóban voltunk, grilleztünk a szomszédokkal a földszinten, és kocsit mostunk. Kihagytam valamit? Nem hiszem. 

Újdonság a héten, hogy Kisbumbi igencsak forgolódik már, a múlt héten kétszer is a hasára fordult a hátáról. (mindkettőről lemaradtam, és csak az eredményt láttam sajna). Elaludni is már sokszor az oldalán alszik el. Ha meg hason van, akkor meg már menne, de még nem jött rá teljesen, hogyan kell kúszni-mászni, csak csapkod a kezével-lábával, mit egy partra vetett kis halacska. De ügyesedik, szerintem hamarosan majd csak fog tudni már helyet is, nemcsak helyzetet változtatni. 

Az elalvással-alvással viszont szenvedünk továbbra is. nem tudom, hogy a reflux gyógyszer mennyisége nem elég már neki, vagy csak megint csikart a hasa, de az elmúlt hetekben megint fent voltunk éjjel egy csomót, ráadásul elkezdett 4 óránál gyakrabban ébredni, és semmi pénzért nem hajlandó visszaaludni, csak ha megetetem, néha még akkor sem. tegnap éjjel is fent voltunk 3/4 4-től olyan jó negyed hatig. Bleh. 

Ez a sok kelés egyre inkább arra motivál, hogy meg lesz ez a lány Ferberezve (ez a fokozatos sírnihagyós alvástréning) ha így folytatjuk. De a cumiról nagyon le kellene szokni, és ahogy olvastam, az bizony nemigen megy könnyek nélkül. Megint csak bleh. Nem is lenne ezzel probléma, csak sajna a sok sírás az a refluxos tüneteket nagyon felelrősítheti, azt meg nem akarom, hogy szegénykének fájjon a hasa és aztán azért sírjon, másrészről meg nem tudom a szomszédok hogy viszonyulnának hozzá, hiszen borzasztóan hagosan tud ordítani, ha akar, aztán az alattunk lakó meg bedobja nekem a téglát az ablakunkon, ha nem vigyázunk. Szóval ódzkodok a dologtól, de sajna még eddig nem találtam olyan forrást se a neten, se a könyvtárban, ami arról szólna, hogy hogyan szoktassuk le fokozatosan a gyereket a cumiról. Feladni még nem adtam fel azért.  

Az azelőtti hétvégén meg kirándulni voltunk, Jacob kollégája szüleinek a farmján, igazán szép helyen volt, volt nyugi, pihi meg napsütés. Jó sok madarat is láttunk, túráztunk, meg a kolléga rokonainál megnéztük a kecskéket és a tyúkokat is. Teszek majd fel képet ide, de most éppen ébredezik a kisnyúl, mennem kell, elvisszük a kutyát sétálni. 

zsiráfláb

Nohát, jövök gyorsan egy új bejegyzéssel, mert már régen írtam. Nagyon sok újdonság nincs velünk, illetve persze mindig van, csak az embernek nem jut ideje mindig írni. 

Bumbi éppen délelőtti szunyáját nyomja (ki tudja meddig), (eddig. nem baj, azért folytatom, addig csak ellesz a játszószőnyegén)

Megjött végre a jó idő, előszedhetjük a nyári ruhákat, éppen ideje, mert Zazika kezdi kinőni a télies cuccait. Nem árt, ha végre elővehetjük a rövid ujjú cuccokat, mielőtt azokat is kinövi. 

Egyebek iránt legyőztük a hiányzó egy centi távolságot, igen, már kiválóan be tudja tenni a nagylábujját is a szájába, és peluscserék alkalmával szívesen gyakorolja eme új tudományt - apja nagy örömére. 

A hétvégén farmra megyünk, Jacob kollégájáéknak van egy farmjuk valahol nyugat-Massachusetts-ben (tessék erre helyesírási tanácsot adni!), oda megyünk a hétvégén, zazistul, kutyástul, autóstul. Mosnom is kell ma, mert állnak a mosatlan ruha halmok a fürdőben, nem lesz holnap mit felvenni, ha nem vigyázok. 

Mircikémet lemértem a wiin a minap, több mint 7 kiló, nem csoda, ha én meg megint fogytam, ennyi edzés mellett :-)))), a sok gyerekcipeléstől meg harmadikra-lépcsőzéstől lassan olyan kigyúrt leszek, mint egy díjbirkózó. 

A lábujj-sikeren kívül a másik nagyobb dolog, hogy tuti jön a foga: a keze egész nap a szájában, vagy valami, akármi, tegnap már a zsiráfot is úgy rágcsálta, hogy lehetett hallani, ahogy a gumizsiráfláb csiszorog az ínyén, na meg folyik a nyála rendesen. A bogaras karikát is nagyon nagy koncentrálással szokta rágcsálni, igen szórakoztató nézni. 

Ez egyébként azt is jelenti, hogy eljutottunk végre abba a fázisba, hogy már aktívan játszik a játékaival, és ez azért is jó, mert végre az ember nem azon töri a fejét, hogy mivégre vette össze azt a sok kacatot, ha a gyerek rájuk se hederít. Szóval végre játszik: lehet új játékokat is venni. Éljen:-). Rájött arra is, hogy hogyan kell rugózni a rugózós székben, úgyhogy azóta be is szoktam kötni, ha épp nem figyelem sas szemekkel, hogy ki ne rugózza magát a nagy lendületében. Csináltam róla videót, mert nagyon vicces, fel is töltöm majd a picasára. 

A kutya is új fejlődési fokozathoz ért - kiválóan tud együtt vonyítani a gyerekkel. Na jó, vonyítani nem vonyít, de ha Zazi éppen igazán rákezdi a bömböléssel, egy idő után a kutya elkezd nyüszögni, közben meg szomorú-lemondó-'miért-nem-csinálsz-már-vele-valamit' szemekkel néz rám: "minek kellett ezt a hangos csomagot hazahozni: nem elég, hogy egy csomó színes-érdekes játéka van, amihez nem nyúlhatok hozzá, még meg sem nyalhatom, ráadásul fültépően hagos is". Szegény Dórci. 

A harmadik jelentősebb újdonság - illetve nem is újdonság, hiszen egy ideje már észrevettem - az pedig, hogy megjelent az idegenektől való idegenkedés. Ez azt jelenti, hogy ha valaki, aki nem én vagy nem a Jacob, egy kicsit hosszabban néz rá vagy rámosolyog, akkor hirtelen "lefagy" a mosoly a szájáról, jön az ijedt nézés, majd az éktelen sírás. Amíg ugye 2 hónapos kor körül megjelenik az ún. szociális mosoly, azaz a bébi visszamosolyog mindenkire, aki mosolyog rá, addig úgy olyan 7 hónapos kor körül megjelenik az idegenektől való félelem. Hát mi ezt egy kicsit hamarabb produkáljuk. Úgyhogy tessék rá számítani, majd ha jövünk júniusban, hogy lánykám a lelkes kedves közeledést fültépő sírással fogja viszonozni. Ne tessék személyes sértésnek venni, én szóltam előre. 

pizsis

tappancs-markolászós

indians-os szerkóban

fenway parkban

kabátos

Na lassan megyek, mert péntek van, már délután 3, és mosni is kéne és meg is ígértem Jacobnak, hogy rendbevágom a lakást. Majd jövő héten jelentkezünk, addig meg jó hétvégét mindenkinek!!

Teszt: tudok-e képet posztolni a telefonomról

Itt most csak képek lesznek.

Az a fránya utolsó centiméter

Egy centi, egy centi, csak annyi hiányzik. Igen bosszantó lehet. Pedig kitartóan próbálkozik folyamatosan. De valahogy még mindig nem az igazi. Az a fránya utolsó centi... Talán apja hajlékonyságát örökölte? Vagy csak még ügyesedni kéne? Megragadja, húzza, húzza, már közel, már majdnem...de... azokat az ízletesnek tűnő lábujjakat csak nem sikerül elég közel cibálni és a szájba gyömöszölni:-))))

Szóval ezzel tölti mostanában a pelenkázón az idejét. Eddig csak a kezét kellett mindig kiküzdeni a szájából, hogy a kis felsőt rá tudjam húzni, most már azon is küzdünk hogy "na engedd már el azt a tappancsot, csak amíg a ruckót rád adom".

A másik vicces dolog amit észrevettem, hogy a kisasszony egyértelműen felismeri a szoptatóspárnát. Ha éhes és nyüszizés van, és meglátja hogy anya felcsatolja a derekára a párnát nagyra kinyitja  a szemét -száját és nagy izgatottan kezd el csapdosni a kezével-lábával. Nagyon vicces. Meg az is, ha ilyenkor nem veszem fel rögtön és nem kezdem el megetetni, na hát akkor olyan kiabálás jön, hogy zeng a ház!

Elkezdett amúgy megint szépen kerekedni. Hétfőn mértük, 6 kiló 80 deka volt. Ez pont 30 deka hízás április 12 óta. nem tudom, hogy a gyógyszer hatott, vagy a tejmentes diéta, de most már evés közben sem sír annyit, meg mintha nem lenne annyira hascsikarós sem. Mondjuk tipikus, éppen mostanra kezdtek látszani az eredmények, a tejfehérjének ugyanis kábé kell 2-3 hét, mire teljesen kiürül, erre én kuka hát nem véletlen olyan kolbászt vettem a paprikáskrumpliba, amiben van sajt? Ráadásul csak azután jöttem rá, miután már én is jól bekajáltam belőle. No mindegy, azóta újrakezdtem. Meglátjuk.

Ma megint esik, ez úgy tűnik a hét témája, remélem hétvégére jön a jó idő. Nem is lenne rossz, mert kiscicám sorra növi ki a hosszú ujjú, hosszú ruháit, a fiók meg tele helyes rövid-ujjas rövidke cuccokkal, amit az idő miatt még most sem tudok ráadni.

Az egy dolog, amivel még mindig küzdünk, mint malac a jégen, az az alvás. Nappal úgy 3x le tudom tenni, el is alszik rendesen, alkalmanként 20 perctől - 1 óráig, de este aztán jön a küzdés. Még mindig csak rajtam hajlandó elaludni, fél-függőlegesen a kisszobai kanapén csücsülve, aztán ha leteszem, persze felébred mindig egy kicsit, és 50% az esély, hogy hajlandó vízszintesben elaludni. Jó esetben be a cumi a szájába (ha közben kipottyant), oldalra fordítja a kis fejét, kicsit mocorog, de aztán alszik. Rosszabb esetben, ahogy a hátára kerül, elkezd ficánkolni, rugdosni, kezeit csapkodni és sírni. Vagy ami új, hogy rendszeresen végtelen ciklusba futunk: START anya cumit nyom a szájba, szem becsuk, fej oldalra, anya megörül, hogy alvás lesz itt, erre kicsi kéz a cumis szájhoz, cumit megragad, kivesz, kéz ellendít oldalra, cumit elenged, sírás GOTO START. Egészen addig, amíg anya megunja és nyom egy reset gombot: gyerek ágyból kivesz, kanapén mellkason elaltatásos program újra indít az elejétől. Ha így folytatjuk meg lesz ez a gyerek ferberezve, csak meglátja. 

Ferber egy gyerekorvos, alvásszakértő, legendás Ferber-módszerét évek óta használják, sokan felhasználták saját módszerük kialakításához is, egyébként - lévén Boston az USA egyik orvosi kutatási központja - a csóka is amúgy bostoni. Szóval, ő azt mondja, hogy a gyerekeknek igenis meg kell tanulniuk maguktól elaludni és az éjjel közepén visszaaludni. Erre az egyetlen igazán működő módszer, ha az ember hagyja őket kvázi álomba sírni magukat. Gyakorlatilag. Persze nem ennyire drasztikus, de végül is igen, annyi a lényege a módszernek dióhéjban, hogy gyereknek kell egy fix ágybamenés idő, egy lefekvési folyamat rutin (pizsi, fürdés, mese stb) és kész. A rászoktatás meg úgy megy, hogy letesszük a bébit, kijövünk, sír, várunk, bemegyünk, beszélünk hozzá, kijövünk, sír, várunk egy kicsit többet, bemegyünk, beszélünk hozzá, kijövünk, sjr, várunk még egy kicsit többet, bemegyünk, beszélünk hozzá, kijövünk, sír, várunk annyit, mint az előbb (15 perc max asszem), és így tovább, amíg el nem alszik. Így megtanulja, hogy a sírással nem jut előre, illetve megtanul elaludni magétól állítólag. Állítólag a legelszántabb bébik sem sírnak 2 óránál többet az első 2 este, és állítólag a 3dik estétől drasztikusan csökken a sírás, és egy hét alatt a gyerek megtanul egy nyikkanás nélkül elaludni. Ennek a módszernek aztán vannak mindenféle változatai is. Ha nem javul a helyzet, akkor mindenképp kipróbáljuk azt hiszem. Még nem mertem belevágni, mert ha egyszer az ember eltökéli mellett magát, érdemes végigcsinálni, mert ha az első nap pl 1,5 óra sírás után kiveszi az ember a bébit, azzal csak azt tanítja meg neki, hogy érdemes jó sokáig sírni, előbb-utóbb eredménye lesz. Hát majd meglátjuk. 

A sötétítőfüggöny amúgy remekül működik, mondjuk Bumbi még mindig 6kor kel, de én sokkal jobban alszom:-)

Sok más nincs. Most épp még a kutyának horgolok most alvómatracot rossz régi felszabdalt pólókból, majd hozok képet ha kész talán. Most meg megyek megnézem a tegnapi Éden Hotelt amíg Bumbi még szundikál, tegnap este nem értem rá, remélem lejön rendesen, a piszok viasat oldaláról külföldre tetű-lassan jönnek a bitek...